Létrehozva: 2016.11.15.

Hoppá: Kitálal Nótár Mary egykori menedzsere

Úgy tûnik, még mindig nem rendezõdött a helyzet az énekesnõ és egykori menedzsmentje között. Napokon belül bíróság elé kerülhet az ügyük.

Túl nagy a csend Nótár Mary és volt menedzsmentje, a Skyforce körül. A %RIPOST% utánajárt a zavaros ügynek. Kiderítettük, most milyen a viszony a felek között.

„Határozott idejű, hosszú távú szerződésünk van. Hiába szerettem volna, a botrány kirobbanása óta nem beszéltem személyesen Máriával. Az ügyvédeink tartják egymással a kapcsolatot” – mondta a %RIPOST%-nak Lakatos Róbert, aki hozzáfűzte, perelni fognak.

„Kötöttünk egy szerződést, ami mindkettőnk kezét megköti. Olyan nincs, hogy egyikőnk, se szó, se beszéd, eláll tőle.

Készül a keresetlevél, mivel bírósághoz fordulunk az igazunkért. Rengeteg szellemi munkát és pénzt fektettünk ebbe a produkcióba

– magyarázta a menedzser, aki válaszolt Mary hogylétével kapcsolatos kérdésünkre is.

Úgy tudom, jól van. Ezt bizonyítják a hétvégi fellépései is.

"A sajtóból értesültünk róla, hogy Mária balesetet szenvedett. Nem beszéltünk vele. Csupán egy sms-t kaptunk tőle, amelyben arra kért, küldjük el a tudnivalókat hétvégi koncertekkel kapcsolatban.

Később vettünk észre egy élő bejelentkezést az egyik buliról. A felvételből jól kivehető, hogy a fellépés problémamentesen zajlott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be