Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.01.07.

Soha nem derül ki az igazság Nótár Mary terhességéről

Már szinte bizonyos, hogy a bíróságon folytatódik az a vita, ami Nótár Mary és korábbi menedzsmentje között robbant ki, és amibe belépett L.L. Junior is.

Nótár Mary mostantól egyetlen szót sem nyilatkozik a körülötte kialakult botrányról. Helyette ügyvédje, dr. Kovács Attila beszélt a %RIPOST% napilapnak.  Elárulta, gyakorlatilag biztos benne, hogy a bíróság nem fogja kötelezni ügyfelét arra, hogy bizonyítsa: valóban állapotos volt és valóban elvesztette magzatát.

"Álláspontunk szerint csupán elterelésről van szó Mary korábbi menedzsmentjének részéről. Hallottunk róla, hogy ők is keresetet nyújtottak be és személyiségi jogi, illetve kártérítési pert indítottak, de erről hivatalos értesítés még nem érkezett. Így csak azt tudom mondani, hogy egy per biztosan indul, mégpedig az, amit mi indítottunk. Ha a bíróság ügyfelemet kötelezni fogja igaza bizonyítására, természetesen megtesszük.

Ugyanakkor erre szinte egyáltalán nem látok reális esélyt, hiszen mind a terhessége, mind pedig a pici elvesztése a magánügye, és semmilyen közérdeket nem sértett, ami indokolná a bizonyítás szükségességét”

– jelentette ki az énekesnő jogi képviselője, aki inkább a peren kívüli megállapodásra törekszik.

"Azt hiszem, mindenkinek az lenne az érdeke, hogy ez a botrány elüljön, hiszen egyik oldalnak sem tesz jót. Mi törekszünk a megegyezésre, de a másik oldalról egyelőre csak fenyegetések és követelések jönnek. Marynek nem célja, hogy a botrány okozta eddigi kárai megtérüljenek, inkább csak túl szeretne lépni az elmúlt időszakon, hiszen nem volt könnyű megélnie a magzat elvesztését” - mondta az ügyvéd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz