Létrehozva: 2018.02.04.

Agyrázkódása lett Nótár Marynak, miután leugrott a tetőről

Az énekesnõ és fiatal mentoráltja nem jutott be a Sztárban Sztár meg egy kicsi döntõjébe.

De nem szomorkodnak miatta, örülnek, hogy szerepeltek a műsorban. Sőt, a többi kiesett párossal együtt ők is fellépnek majd az utolsó adásban.

Mivel a próbák így már kicsit lazábbak, szívesen beszéltek gyermekkori csínytevéseikről. Mint kiderült: Nótár Mary igazi rosszcsont volt.

„A tizedik születésnapomon a testvéreimmel és az unokatestvéreimmel azon versenyeztünk, hogy ki mer a legmagasabbról leugrani – mesélte az énekesnő. – Persze, hogy én akartam a győzelmet! Így felmásztam a szomszéd magas házának a tetejére, és gondolkodás nélkül leugrottam… Ennek kéztörés, agyrázkódás, sok heti kórházban fekvés lett az eredménye. A teljes felépülés fél évbe telt, és a mai napig látszik a heg a kezemen.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé