Létrehozva: 2017.08.30.

Dagad a botrány, Nótár Mary óriási bajba került

Az énekesnõ meg is úszhatta volna a pereskedést, csak a várandósságát igazoló orvosi papírokat kellett volna bemutatnia a bíróságon. Így viszont 80 millió forint a tét!

Nyolcvanmillió forint - ennyit követel Nótár Marytől menedzsere, Lakatos Róbert károkozásért és személyiségi jogok megsértése miatt.

"A per összegéről szóló információt nem kívánom kommentálni, arról azonban szívesen beszámolok, hogy Nótár Maryt, mint brandet, magyarán márkanevet, kilenc éve építjük. Ez alatt az idő alatt több tízmillió forintnyi összeget invesztált a cégünk a produkcióba – ez a hazai trendekhez illeszkedő, vagyis nem kirívóan nagy összegű befektetés egyébként –, ami most kezdett volna visszatérülni. Mary ismert lett, minden tökéletesen működött. Ha nem történik meg ez az egész horrortörténet"

- kezdte a Borsnak Lakatos.

De mi is történt pontosan? Nos, a balhé körülbelül egy évvel ezelőtt robbant ki, amikor Mary bejelentette, hogy kilenc év után önállóan szeretné egyengetni a szakmai karrierjét, és egyoldalúan felbontja a szerződését a menedzsmentjével. Aztán egyik napról a másikra azt nyilatkozta, hogy elfajult a vitájuk a menedzse­rével, aki testileg megfenyítette, és a személyes szabadságát is korlátozta, hiszen bezárta egy szobába, ezért beperli őt.

Nem sokkal később jött az újabb döbbenetes nyilatkozat. Mary bejelentette 2016. szeptember 22-én, hogy anyai örömök elé néz.

Igen ám, csakhogy az énekesnő nem járt terhesgondozásra, hivatalosan semmilyen nyoma nem volt annak, hogy babát vár. Ekkor már arról suttogtak, hogy az egész csak mese.

Az énekesnő végül december 14-én bejelentette, hogy elvetélt.

"Felajánlottam, hogy mindenfajta pertől elállok, ha a bíróságnak bemutatja azt a bizonyítékot, hogy gyereket várt, és elvetélt. Nem mutatott be semmit"

- magyarázta Lakatos.

A Bors megkereste Maryt is, aki igen szűkszavúan kommentálta a kínos ügyet.

"Nem hallottam arról, hogy elállnának a perektől. Természetesen van bizonyítékom, de ez senkire nem tartozik, ez az én magánszférám. Nekik én semmit nem bizonygatok. Rég túltettem magam ezeken a nehézségeken, nem is értem, miért hozták fel, hiszen a pereink szakmai jellegűek."

Vajon ki nyeri a háborút?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Trócsányi László nem fogadja el a Fidesz-KDNP felkérését

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin