Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.02.

Nincs lehetetlen: császáros szülés után lett szuper csinos a szombathelyi anyuka

Vashegyi Kata terhessége kilenc hónapja alatt 32 kilót szedett fel. Ráadásul a császármetszés miatt azt hitte, soha többé nem lehet már csinos. Végül úgy döntött, hogy életmódot vált, és igenis feszes hasa lesz! Célját elérte!

Vashegyi Kata 33 éves, és Szombathelyen él családjával. Régebben szerencsés testalkatúnak tartotta magát, hiszen, ha fel is szaladt rá néhány kiló, diétával és sporttal könnyen le is adta azt. Így volt ez egészen addig, amíg teherbe nem esett, ugyanis a várandósság alatt jókora pluszsúlyt szedett fel.

"A terhesség kilenc hónapja alatt sajnos 32 kg-ot híztam. Az orvosom azt mondta, biztosan cukros leszek, ha ilyen ütemben hízok, de hála isten ez nem következett be."

2015. március 30-án császármetszéssel született meg a kisfia. Ezután 12 kiló le is ment róla egyszerre, de még így is maradt rajta elég sok felesleg.

"Sajnos a 32 kilóból  20 rajtam is maradt. Nagyon el voltam keseredve, nem szívesen néztem tükörbe..."

Kata úgy volt vele, hogy amíg szoptat, addig semmiképpen sem kezd bele diétába, ezért csak ősszel döntötte el, hogy most vagy soha!

Először az étkezési szokásait változtatta meg, később azonban sportolni is elkezdett. A diétát és az Update életmódot 2015. őszén kezdte el.  A szombathelyi anyuka bizonyítani szeretett volna mindenkinek, de legfőképpen magának.

"Meg akartam mutatni páromnak, a családomnak, hogy sikerül!

Császármetszés után is lehet lapos és szép a hasam!

Odafigyelt hát az étkezésre, elhagyta a cukrot, a lisztet, a finomított szénhidrátokat. A sportot viszont csak januártól volt ereje elkezdeni.

"Addig sajnos nem volt elég erőm hozzá, napközben mindig nagyon fáradt voltam, mivel a kisfiam  többször megébredt éjszakánként. Januártól heti kétszer járok edzőterembe, ahol kardió- és súlyzós edzést is végzek. Egy alkalom kb. másfél órát jelent. Szívesen mennék többször is mozogni, de sajnos nem tudom megoldani a kisfiam felügyeletét. Sokszor így este hétkor, nyolckor, meglehetősen fáradtan indulok el edzeni, mivel akkor ér haza a párom."

Kata megszerette a mozgást, és az adta neki a legnagyobb erőt a folytatáshoz, ahogyan látta, hogy formálódik a teste. 15 kilót adott le, testsúlya jelenleg 70 kiló, és most már szívesen néz tükörbe. Célja még, hogy 5-6 kilót leadjon, és akkor lesz teljesen elégedett önmagával.

Az étkezésre nagyon odafigyel, sőt próbálja a kisfiának is úgy elkészíteni az ételeket, hogy mellőzze a finomított szénhidrátokat, a hozzáadott cukrot.

"Õt is próbálom majd egész kicsi korától fogva a sport szeretetére nevelni, és megtanítani neki, hogy mennyire fontos az egészséges, tudatos táplálkozás."

Nem titkolt célja, hogy motiválja azokat az anyukákat, akik hozzá hasonlóan rengeteget híztak a terhesség alatt.

Nincs lehetetlen! Császár után is lehetsz csinos nő!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESTFACTOR

„Azt sem tudtam elviselni, ha lefotóznak” – 33 kiló fogyás után talált magára Adrienn

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja