Létrehozva: 2016.09.28.

New Level Empire: születésnapi koncert az A38 Hajón

Október 20-án egy óriási bulira készül a New Level Empire. A csapatnak nemrégiben jelent meg a második magyar nyelvû dala "Szerteszét" címmel.

Az eddig angol nyelven munkálkodó zenekar idén tavasszal egy magyar nyelvű dallal jelentkezett.

A Denizzel közösen készített – azóta slágerré vált – „Valahol” után szeptemberben megérkezett legújabb, az akusztikusabb és őszies hangulatú „Szerteszét”. A legfrissebb szerzemény érzelmesebb, szentimentálisabb, de azért nem hazudtolja meg a jól ismert „NLE hangzást”.

 

Õszi dalhoz őszi koncert is dukál!

A nyári koncertszezon végeztével sem pihen a banda, október 20-án a budapesti A38 Hajón csapnak egy óriási bulit. Rengeteg meglepetéssel készülnek.

A frontember, Zola elmondása szerint:

Ez az este egyfajta nyári élmény-felelevenítés lesz. Már csak azért is, mert akik ott voltak a nyári koncertjeinken, vagy eddig bármelyiken, azokat mindenképpen várnák egy közös emlékfelidézésre, ünneplésre!

Az aktualitás azonban nem merül ki ebben, hiszen a New Leve Empire most ősszel ünnepeli a harmadik szülinapját, szóval lesz itt cérnaszakadás!

A vendégzenekar a Koalabell, érdemes időben érkezni! A New Level Empire sok szeretettel és nagy hangerővel vár mindenkit október 20-án az A38 Hajóra!

 

New Level Empire koncert

A38 Hajó

2016. október 20.

 

Jegyvásárlás:

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai