Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.05.

Nevetgélt áldozatain a Teréz körúti robbantó

Végighallgatta a merényletben megsérült két rendõr visszaemlékezését a támadás vádlottja, ám a 24 éves férfit szemmel láthatóan nem zaklatta fel, amit hallott. Egyedül az érdekelte, mikor lesz vége a tárgyalásnak...

Tanúkihallgatásokkal folytatódott a Teréz körúti robbantás tárgyalása hétfő reggel a Fővárosi Törvényszéken. Ahogy a %RIPOST% beszámolt róla, a vádlott visszavonta minden korábbi nyilatkozatát és elhatárolódott a történtektől, ám a tárgyaláson végig ott kellett lennie.

A bíró elsőként V. Lászlót, az egyik megsérült rendőrt idézte be, aki elmondta: a robbanás után először azt hitte, hogy focidrukkerek dobtak rá petárdát.

Később össze kellett raknom, hogy szolgálatban vagyok, és rendőr vagyok. A társamat kerestem, aki a földön feküdt eszméletlenül, véres nyakkal

– mondta V. László, majd a bíró megkérdezte tőle, hogy - a tárgyalás méltóságának megtartásával - kíván-e valamit mondani a vádlottnak.

Nem, semmit

– reagált röviden V. László. Vallomása közben unott arccal, a fejét vakargatva izgett-mozgott a feltételezett elkövető.

Hasonlóan viselkedett, miközben A. Szabina emlékezett vissza a robbantás napjára. Közömbösen nézett a megsérült rendőrnőre, aki annak ellenére, hogy a robbantást követően eszméletét vesztette és csak a kórházban tért magához, határozottan állította: a vádlott követhette el a merényletet.

Hiszek az alapos rendőri nyomozásban, amely őt hozta ki gyanúsítottként

– zárta szavait A. Szabina.

A vádlottnak csupán egyetlen kérdése volt a bíróhoz a több órás tárgyalás vége felé, az, hogy mikor lesz vége. Unta ugyanis áldozatai vallomását és a jegyzőkönyvek felolvasását, egyedül az tetszett neki, amikor a rabosításáról készült fotókat kivetítették.

A vádlott ügyvédje korábban elmeorvosi vizsgálatot kért, hogy állapítsák meg, van-e Asperger-szindrómája - szociális érzéketlenséggel, mások iránti közömbösséggel járó tünetegyüttes -, hétfőn pedig indítványozta, hogy rendeljenek ki toxikológus szakértőt, és állapítsák meg, volt-e  gyógyszeres befolyásoltság alatt a védence. A Teréz körúti robbantás harmadik tárgyalási napja szerdán lesz, a továbbiakban a bíróság tanúkat hallgat meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-