Létrehozva: 2019.08.05.

Népszerűek a családvédelmi akcióterv új elemei

Az elsõ napokban szinte megrohanták az emberek a kormányablakokat, hiszen olyan támogatási formák indultak, amelyek korábban nem voltak.

 A kormány várakozásainak megfelel a július elsejével elindult családvédelmi akcióterv fogadtatása, a babaváró támogatást több mint 4600 házaspár igényelte, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására több mint 8000 kérelem érkezett, és a jelzáloghitel-elengedés is "jól teljesít" - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjújában.

Novák Katalin úgy fogalmazott, "arra számítottunk, hogy népszerű lesz az akcióterv, hiszen olyan támogatási formák vannak benne, amelyek korábban nem fordultak elő. Ha kaphatnak a fiatal házasok tízmillió forintot, vagy ha két és fél millióval olcsóbban vehet autót a család, esetleg ha az otthonteremtésre jut további támogatás, vagy a lakáshitel-tartozásból engednek el egy nagyobb összeget, az nyilván sokak számára jelentős vonzerővel bír".

Nem véletlen, hogy az első napokban szinte megrohanták az emberek a kormányablakokat - tette hozzá.

A bölcsődei fejlesztésekről szólva Novák Katalin elmondta, a kormány igyekszik a piaci szereplők számára minél vonzóbbá tenni, hogy családi, vagy munkahelyi bölcsődét hozzanak létre. Duplájára emelkedik ezek finanszírozása. A teljes bölcsődei rendszer működtetésére biztosított költségvetési támogatás összege több mint háromszorosa a 2010-es összegnek - mutatott rá.

Novák Katalin kiemelte azt is, hogy a családtámogatásokat 2010 óta folyamatosan bővítik. "A gazdasági növekedés eredményeit a jövőben is visszaforgatjuk a gyermekes családokra" - mondta az államtitkár. Kitért arra is, hogy egyetlen ellenzéki frakció sem szavazta meg a jövő évi költségvetés, azaz a családtámogatásokhoz szükséges forrásokat. "Ha rajtuk múlott volna, jövőre nem lenne családvédelmi akcióterv, de csok, vagy családi adókedvezmény sem" - fogalmazott az államtitkár

Novák Katalin, aki a Fidesz alelnöke is, az önkormányzati választások kapcsán arról beszélt, hogy az ellenzék csak saját magával, a hatalmi osztozkodással foglalkozik. Az ellenzék alkalmatlanságának és szerencsétlenkedésének a falvakban és a városokban élők lehetnek a vesztesei.

Az Európai Bizottság új elnökéről, Ursula von der Leyenről szólva elmondta, a jelek szerint ő "Junckerrel ellentétben nem politikai bizottságban gondolkodik", és reálisan látja, hogy a tagállamok szempontjait, érdekeit kell összehangolnia.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

hirtv.hu

Horvátországban a hivatalos részeredmények szerint a jobboldali kormányzó párt nyert

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Egy falatnyi kelet: Ázsiai street food fesztivált rendeznek Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán

INSIDER

300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon