INSIDER

Nemzetközi körözést adtak ki Gyurcsány üzlettársa és barátja ellen. Interpol: Vörös Riasztás

A körözött bûnözővel évek óta több cégben is, üzlettársként, barátként a lehető legszorosabban mûködik együtt Gyurcsány Ferenc. Cvetan Vaszilev ellen a lehető legmagasabb, Vörös Riasztás fokozaton adott ki elfogatási parancsot az Interpol. Bûntársaival 600 milliárdot loptak el.
  • Szerző: RIPOST

A DK-elnök üzlettársa 600 milliárdot lopott el.

Gyurcsány Ferenc híres-hírhedt cége, az Altus Zrt. révén „feküdt össze”, alapított közös cégeket már évekkel korábban  Cvetan Vaszilevvel, akit az Interpol-akta szerint közel 2 milliárd euró, azaz hozzávetőleg 600 milliárd(!) forint ellopásával vádolnak.

Gyurcsány és az Altus Zrt. a helybéli üzleti félvilággal együttműködve hosszú évek óta seftel a délszláv térségben, főként Macedóniában és Bulgáriában. Ezzel az Altus Zrt. honlapja is el-eldicsekszik.

A DK elnöke mélyen hallgat arról, hogy üzlettársa és személyes jó barátja, Cvetan Vaszilev a róla szóló Wikipédia-szócikk szerint is az Évszázad Rablását hajtotta végre. Gyurcsány barátja a terhére rótt bűncselekményekért húsz év börtönt is kaphat.

600 milliárd forintnyi pénz elsikkasztásával vádolják, ráadásul a bankból eltűnt háromszáz(!) VIP hitelfelvevő 400 milliárd forint értékű kölcsönéről szóló dossziéja. Számos politikus és oligarcha is lehet a soha vissza nem fizetendő hitelt felvevők között. Nagy kérdés, hogy szerepel-e ezen a listán a DK elnök neve.

 

Gyurcsány üzlettársa külföldre menekült

A bolgár legfőbb ügyész hiába próbálta beidézni a külföldre menekült Cvetan Vaszilevet, a ­Corporate Commercial Bank (KTB) többségi tulajdonosát, miután a független auditálók megállapították, hogy mintegy 1,75 milliárd eurónyi pénz tűnt el a negyedik legnagyobb bolgár bankból. A jegybank indítványára nyomozást indított a legfőbb ügyész, ami villámgyors eredménnyel járt. Õrizetbe vették Orlin Ruszevet, a KTB igazgató tanácsának tagját és a bank igazgatóját. Õt is személyesen ismeri Gyurcsány Ferenc.

Zsákokban lopták a készpénzt

Bizonyítékokat találtak arra, hogy az igazgató személyes utasítására vették ki az eltűnt pénzeket a bankból és juttatták el ismeretlen személyeknek.

Õrizetbe vették a bank főpénztárosát, Margarita Petrovát is, aki kivette a pénzt a páncélteremből, zsákokba rakta és átadta a meg nem nevezett harmadik személynek. A vádirat szerint nem sikkasztás, hanem közönséges lopás történt – bár még a profi bankrablók sem dicsekedhetnek ekkora zsákmánnyal.

Mit titkol Gyurcsány a DK elnöksége előtt?

Ezek után adták ki Cvetan Vaszilev, Gyurcsány üzlettársa ellen a legmagasabb, vörös fokozatú nemzetközi elfogatóparancsot a bolgár hatóságok.

Az indoklásban kihangsúlyozták, hogy egy széles nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező veszélyes bűnözőről van szó. A történtekről, a körözött bűnözőhöz fűződő üzleti és baráti kapcsolatáról a DK-elnök még politikustársai előtt is mélyen hallgat, talán mert  kínos kérdéseket tehetnének fel neki.

Cvetan Vaszilevet a Frankfurter Allgemeine Zeitung egy 2013-as elemzése egyébként a kommunista nómenklatúra azon utódaihoz sorolta, akik előbb gazdasági, majd politikai hatalomba próbálták átmenteni korábbi „vörös” hatalmukat. Vagyis, egy tőről fakadnak Gyurcsánnyal.

 

Mi történt a Nagy Rablás előtt?

Gyurcsány üzlettársa és barátja, a körözött oligarcha korábban a DK-elnökhöz hasonlóan politikai szerepet próbált játszani a délszláv térségben, Bulgáriában és Macedóniában is.

Bulgária Cenzúra Nélkül néven a semmiből létrehozott egy különös, euroszkeptikus pártot. Barátját, Gyurcsány Ferencet, az Európai Unió kritikátlan hívét, még ez sem zavarta. Bűnöző barátja több húron is játszott, pénzelte például a bulgáriai törökök pártját is.

Cvetan Vaszilev brutális erővel törekedett a médiahatalom megszerzésére is, az egyik ellene felhozott vádpont szerint bérgyilkosokat fogadott egy, a magyar Fenyő Jánoshoz hasonló médiatulajdonos meggyilkolására. Vajon hogy vélekedik erről a „szabad sajtó” nagy híve, a DK elnöke? Miért nem határolódik el üzlettársától és barátjától, ha már az Interpol nemzetközi körözést adott ki ellene?