Létrehozva: 2017.06.24.

Cigit kértek a lánytól, majd egy pincében brutálisan megerőszakolták

Két arab férfi követhette el az erõszakot, amit két hét alatt sem tudtak felgöngyölíteni az osztrák hatóságok.

Egy linzi menekültotthon pincéjében erőszakolt meg két migráns egy 18 éves fiatal lányt.A fiatal lánytól cigarettát kért idegen férfi, akik ezután megfenyegették, és egy pincehelyiségbe vonszolták. Ott mindketten nekiestek a lánynak, és kíméletet nem ismerve megerőszakolták - írja az oe24.at.

Sokáig még a pontos helyszín sem volt biztos, most azonban kiderült, hogy a súlyos bűncselekmény egy menekültszálló alagsorában történt. Az épület egyébként korábban bordélyházként üzemelt, amit később átalakítottak, és jelenleg 50 migránst szállásoltak el ott. Az ott lakók közül mindenkit átvizsgáltak a hatóságok, az elkövetőket azonban nem találták meg.

Az áldozat elmondása szerint arab származású emberek erőszakolták meg.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő