Létrehozva: 2018.03.18.

Minden nyolcadik francia nőt ért már erőszak

Lassan állandó félelemben telnek a francia nõk mindennapjai, ha tudják, hogy egyedül kell elhagyniuk az otthonukat.

Egy friss tanulmány szerint Franciaországban a női lakosság 12 százaléka, tehát minden nyolcadik nő elszenvedett már életében legalább egyszer egy nemi erőszakos támadást. A párizsi Fondation Jean Jaures kutatóközpont négymillió fölé teszi az áldozatok számát, de más szexuális zaklatások terén is vizsgálódott.

 

Helytelen viselkedéssel, szexuális célzásokkal a nők 58 százaléka találkozott már élete során, míg 43 százalékukat akaratuk ellenére fogdosták már, és minden ötödik nő kapott olyan e-mailt, amelyben pornóképek, -videók voltak.

A kutatók szerint a jelenség már annyira tömeges érintettségűvé vált, hogy ez a mai Franciaország „egyik legnagyobb egészségügyi problémája”, főleg mert sok áldozat nem tudja túltenni magát az átélt traumán. Ráadásul a kutatók szerint az áldozattá váló nők sokszor újra és újra elszenvedik a bűncselekményeket.

Az online felmérés során kétezernél is több 18 évesnél idősebb francia nőt kérdeztek a kutatók.

A francia kulturális miniszter, Marlene Schiappa volt annak a kampánynak az egyik szószólója, amely azt követelte, hogy a szexuális zaklatók kapjanak elrettentően magas pénzbírságot, hogy ezzel is megóvják a női lakosságot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma