Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.31.

Iszonyatos nemi erőszak áldozata lett a fiatal nő, sportoló támadt rá

A nõ rajongását használta ki a tehetséges sportoló, aki órákon át kínozta zokogó áldozatát.

Nagyon ígéretes kosarasnak tartották a 19 éves Nick Washingtont, de a fiatalra fényes karrier helyett börtön várhat, miután megerőszakolt egy lányt a pennsylvaniai Duquesne Egyetemen tartott buli után.

 

Washington azt használta ki, hogy áldozata rajongott érte, a fiatal minden mérkőzésén ott volt és szurkolt. A buli alatt úgy intézte, hogy kettesben maradjon az egyetemistával, és mikor a nő közölte, hogy lemerült a mobilja, Washington felajánlotta, hogy a lakásán kölcsönadja a saját töltőjét. A nő pedig követte őt.

A lakásban azonban alig hogy  töltőre dugta a telefonját, Washington megragadta a nőt, és előbb arra kényszerítette, hogy különböző módokon izgassa őt, majd többször is vadállati módon megerőszakolta a síró nőt, aki azért könyörgött, hogy engedje el. Csak akkor hagyta abba brutális tettét, mikor a nő telefonja csörögni kezdett - barátai akarták megtudni, hogy hová tűnt.

A nő végül a rendőrségre ment, és elmondta, mit tett vele a sportoló. Washington tagadja, hogy megerőszakolta volna a fiatalt, állítása szerint a nő beleegyezett a szexbe. A férfi ellen azonban eljárás indult, és kirúgták a kosárcsapatból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve