Létrehozva: 2016.02.06.

Nemcsak szerelme, barátai is elhagyták az ex-piás mulatós sztárt

MC Hawer próbálja túltenni magát a szakításon, de az megnehezíti a helyzetét, hogy nem számíthat tulajdonképpen senkire sem.

Mint ahogy már a %RIPOST% is beszámolt róla, a napokban SMS-ben szakított szerelme Mc Hawerral, vagyis Koczka Gézával. A káros szenvedélyeivel felhagyó sztárénekes a Mokkában beszélt szakítás utáni lelkiállapotáról.

A bajban ismerszik meg a jó barát - tartja a mondás, ámde Géza saját elmondása szerint az ismertséggel együtt jár, hogy az ember alapvetően szelektál, hogy ki az, aki az embert látja benne, és ki az, aki nem. Sajnos neki nincsenek igazi barátai.

Jelen pillanatban, hát sajnos azt kell, hogy konstatáljam, hogy nincs igazán barátom, akire úgy mindig számíthatnék lelkileg. Egyelőre azért próbálom magamban feldolgozni ezeket

- mesélte a mulatóskirály.

Hawer elmondása szerint egyedül a rajongói jelentenek vigaszt számára.

Nekem a közönségem jelenti a barátaimat, az ő hozzászólásaikból szűröm le a számomra hasznosakat, és bizony nagyon sokan bölcsebbek nálam, és sokkal jobb tanácsokat tudnak adni.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Ciki egy ámokfutást folytat” - Dagad a botrány, nem beszélnek az Omega tagjai

LELKIZŐ

Mindig is küzdött a súlyával a Next Top Model Hungary versenyzője: „Nem feleltek meg a centik”

LELKIZŐ

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő