Létrehozva: 2018.06.22.

Nem vizsgálja a hatóság a botrányt okozó isaszegi levest

A leves kiszállítója saját hatáskörben lefolytatta a vizsgálatot, ami mikrobiológiai szempontból negatív eredményt adott, de a Nébihnek senki nem jelentette az esetet, így hatósági vizsgálat nem indult, tudta meg a Ripost.

Nem indult hatósági eljárás, ezért nem is lesz következménye az isaszegi levesbotránynak. Mivel sem az isaszegi polgármester hivatal, sem a gyermekorvos, sem az intézményvezetők nem tettek bejelentést - noha jogszabály írja elő, hogy ez kötelességük, ha minőségi kifogás merül fel egy étellel kapcsolatban - így a hatóság nem is indított vizsgálatot!

Ahogyan azt a Ripost elsőként megírta, június elején több isaszegi intézményben gyanúsnak találták a csontleves minőségét, a legtöbb gyerek meg sem ette, mert savanyúnak és zavarosnak érezte. Több intézményben le is állították a tálalást, négy gyermek rosszul lett. Takács Zsolt, az ételt kiszállító TS Gastro Kft. ügyvezetője korábban azt közölte a Ripost-tal, hogy "a szóban forgó leves független laboratóriumi vizsgálati eredménye negatív lett, tehát az étel maximálisan megfelelt az előírásoknak, az emberi fogyasztásra teljes mértékben alkalmas volt.”

Lapunk kíváncsi volt arra, vajon milyen eredményt hozott a hatósági vizsgálat, de - mint kiderült - a cég önellenőrzést hajtott végre, hatósági mintavétel és vizsgálat nem történt, ugyanis elmulasztották jelenteni az esetet. Korábban más cégnél előfordult már, hogy az önellenőrzés negatív lett, a hatósági vizsgálat után mégis elmarasztalták az érintett céget. Ez most nem fordulhat elő - ugyanis a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal nem rendelt el vizsgálatot, mivel bejelentést sem kapott.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén