Létrehozva: 2019.06.25.

Nem várt fordulat a móri vérdíj ügyében, 25 millió a tét

A móri mészárlásnál használt fegyverek megtalálója évek óta küzd azért, hogy megkapja a nyomravezetõi díjat.

Úgy látszik, érdemes volt kitartania a móri mészárlásnál használt fegyverek megtalálójának, Szebenyi Istvánnak, hiszen sokadik próbálkozásra elérte: a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalást tart a perújítási eljárásról. Az amatőr régész több mint tíz éve harcol azért, hogy megkapja a magyar kriminológia történetének legkegyetlenebb rablógyilkossága kapcsán felajánlott nyomravezetői díjat.A 25 milliót egyszer már kifizette a rendőrség annak a K. Attilának, aki olyan embert nevezett meg elkövetőként, akiről később kiderült: semmi köze a móri mészárláshoz. Ám az, aki végül elvezette a valódi tettesekhez a zsarukat, nem kapott pénzt - írja a Blikk.

"Csak az összeg felére tartok igényt, rajtam kívül van még egy ember, aki ugyancsak kulcsfontosságú volt a valódi gyilkosok elfogásában" - kezdte Szebenyi.

"A rendőrség a mai napig vitatja a szerepemet, miközben mindent papírokkal tudok igazolni. Úgy gondolják, mivel az elkövető pontos nevét vagy címét nem tudtam megadni, nem jár a nyomravezetői díj. Én azonban makacsul hiszem, hogy a vakvágányra jutott nyomozás akkor vett jó irányt, amikor én az erdőben a detektoros fémkeresővel megtaláltam a gyilkossághoz használt fegyvert" - magyarázta a férfi. Szebenyi már számtalanszor próbált az igazának érvényt szerezni, ám  kudarcot vallott.

"Nem adom fel, tudom, hogy igazam van, és reményeim szerint ezt végre a bíróság is kimondja. Most ott tartunk, hogy meghallgatják mind a két felet, vagyis a rendőrséget és engem, majd döntenek a perújításról" - taglalta az amatőr régész. 

A 2002. május 9-i móri bankrablásnak nyolc halálos áldozata volt. Hatalmas erőkkel indult meg a nyomozás: 2002. július 24-én letartóztatták K. Edét és H. Lászlót, akik a rendőrség szerint alaposan gyanúsíthatók voltak a bankrablás elkövetésével. Rájuk vallott a koronatanú, K. Attila is, aki később megkapta a 25 milliót.

Áttörés az ügyben 2006. október 3-án történt, amikor Szebenyi István a tatabányai erdőben a fémkeresőjével egy földbe ásott hátizsákot talált, abban egy Skorpió géppisztolyt a válltámaszával. Innentől felgyorsultak az események: a rendőrök hamarosan elkapták N. Lászlót és W. Róbertet. Előbbi a börtönben öngyilkos lett, társa jelenleg is tölti életfogytiglani börtönbüntetését.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban