INSIDER

Nem várt fejlemény a soroksári futónő gyilkosának ügyében, erre számíthat

A tettestől közel 200 millió forintot követelnek, nem véletlenül. A törlesztés több mint négyszáz évig tartana.
  • Szerző: Ripost

Egy átlagember számára felfoghatatlanul nagy összeget, 198 millió forintot kell megfizetnie bűnügyi költség címén a soroksári futónő gyilkosának.

A brutális bűncselekménnyel vádolt R. Szilveszter valószínűleg élete végéig sem tudja törleszteni az állam felé a hatalmas összeget, hiszen rabkeresetéből – ami a legjobb esetben pár tízezer forint – csak meghatározott részt vonhatnak le. Így pedig több, mint négyszáz évig tartana a törlesztés - írja a Blikk.

A hat évig tartó nyomozás összköltsége 351 millió forint, a fennmaradó részt az állam állja. Ám a hajléktalan férfitól lefoglalni sem tudnak semmit, így bizonyos, hogy az államra marad az adósság. 

Kardosné Gyurik Krisztinát 2013. szeptember 25-én ölték meg. A családanya futni indult soroksári otthonából, de mivel a szokott időben nem érkezett meg, a férje a rendőrségre ment. Holttestét a lakásuktól pár kilométerre, a Szigetdűlő út melletti fás-bokros területen találták meg.

A Blikk információi szerint a nemrégiben elkészült vádiratban az ügyészség életfogytig tartó börtönbüntetést kér az elkövetőre, azzal a kitétellel, hogy feltételes szabadlábra bocsátásának időpontja legkorábban 30 év lehet. Ehhez az kell a szeptemberi előkészítő ülésen, hogy R. teljeskörűen beismerje a bűnösségét, illetve lemondjon a tárgyaláshoz való jogáról. 

"Nem tudjuk elfogadni az ügyészség ajánlatát, hiszen védencem az emberölést soha nem ismerte be. Azt azonban elképzelhetőnek tartom, hogy az egyik vádpontban, a kifosztásban beismeri a bűnösségét, hiszen az áldozat telefonja valóban nála volt" – közölte a lappal R. Szilveszter jogi képviselője, dr. Lichy József.