Létrehozva: 2016.02.26.

Nem tűr tovább: Megreformálja a börtönöket Lajcsi

Galambos Lajos rémálmaiban sem gondolta volna, hogy belülrõl fog megismerkedni a hazai börtönviszonyokkal. Most, hogy túl van a kõkemény 125 napon, úgy döntött, nem hagyja annyiban a visszásságokat, amiket megtapasztalt.

Mint mondja, a rácsok mögött töltött időben vele nem történt olyasmi, ami miatt különösebben háborognia kellene, de szemtanúja volt néhány olyan esetnek, melyek arra késztetik, hogy szabad emberként fellépjen ellenük, és ha lehet, gátat szabjon nekik.

"Vannak olyan emberjogi problémák, melyekre szeretném felhívni a döntéshozók figyelmét.

Elsősorban a gyógyszerosztási rendet, vagy inkább szokásjogot szeretném megváltoztatni, mert ami most van, az egészen egyszerűen embertelen és sajnos veszélyes is.

Ez még akkor is így van, ha kaptam rájuk magyarázatot. Értem én, hogy amióta a 'hummeres' gyilkos öngyilkos lett a cellájában, valamit tenni kellett annak érdekében, hogy az eset ne ismétlődhessen meg, de az akkor sem járja, hogy a gyógyszereket csak összetörve adják oda a raboknak. Egyszerűen azért nem, mert a saját szememmel láttam, hogy a cellatársamnak bevérzett a torka, miután bevette a morzsalékot"

- idézi föl az átélt szörnyű pillanatokat Lajcsi, aki az altató és nyugtató osztási rendjét sem érti.

"Furcsa, hogy azoknak a raboknak, akiknek az alváshoz szükségük van altatóra, gyakran már fél hatkor odaadják a tablettákat. Ha ugyanis akkor beveszik, valamikor hajnal kettő körül kipattan a szemük, és csak bámulják a falat álmatlanul az ébresztőig. Így ennek az egésznek semmi értelme" - fakadt ki a trombitaművész, aki nem csak a levegőbe beszél. Szakértői véleményeket készíttet a témában, és az eredményeket nyílt levélben szeretné eljuttatni a megfelelő fórumokhoz.

Közben pedig mindent elkövet azért, hogy a sérelmeiért igazságot szolgáltassanak, és a nemzetközi bíróságokhoz fordul.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg