Létrehozva: 2018.10.30.

Nem mehet ki lánya sírjához a darnózseli áldozat apja

Pár személyes tárgyhoz járnak csak ki a temetõbe K. Judit hozzátartozói. A vád szerint Juditot, a két gyermekes édesanyát hentes férje meggyilkolta, majd ledarálta. A brutális bûnügy évek óta tart.

Négy és fél éve nem tudja rendesen elgyászolni szeretett lányát Kovács Dezső.


A férfi 2014 májusában kapta a szörnyű hírt, hogy gyógytornász lánya eltűnt, amit a férje jelentett be a rendőrségen. Az apa már akkor gyanította, hogy a lánya, Judit semmilyen körülmények között nem hagyná itt a gyermekeit, nem tűnhetett el csak úgy nyomtalanul. Egyből a férjre, N. Jánosra gyanakodott.

A gyanúja elég alapos lehetett, mert az ügyészség is hasonlóan gondolkodott.

 Szerintük János megölte a feleségét, majd ledarálta és elégette a holttestét.

A gyógytornásznő maradványait a darnózseli réten találták meg. Juditnak egy jelképes sírhelye van Győrben, egy urnatemetőben egy kis táblára írták ki a nevét, a tábla mögött pedig néhány személyes holmija található.

A gyerekei még sosem jártak a sírhelynél, mert nem fogadják el, hogy édesanyjuk meghalt.

A legutóbbi, szeptemberi tárgyaláson pedig DNS vizsgálat mondta ki, hogy 99,9 százalék, hogy Judit maradványai kerültek elő.

 Egy évben többször is kimegyek a lányomhoz a temetőbe. Győrben temettük el, hiszen ott él a testvére és az édesanyja is. Én Veresegyházáról utazom hozzá. Nehéz elgyászolni őt úgy, hogy az ügy évek óta húzódik. Halottak napja alkalmából már jártam nála, ő volt az első akit meglátogattam

-magyarázza a %Ripost%-nak Kovács Dezső, Judit édesapja. - A gyerekei még nem látogatták meg. Nem hajlandók elfogadni, hogy az édesanyjuk már nem él. A DNS vizsgálat ellenére sem. A fiú unokám a bíróságon is többször kijelentette az anyja még él. Megértem őket, annak ellenére is, hogy mélyen fáj: megromlott a viszonyunk, nem állnak velünk szóba. elkerülnek minket. Nehéz helyzet lehet ez nekik. De nekünk, szülőknek is az, hiszen nem elég, hogy a lányunk ilyen fiatalon meghalt, a testét sem tudtuk eltemetni.

Számunkra már csak az jelentheti a megnyugvást, ha végre kimondanák az igazságot.

N. János pere november 30-án folytatódik a Tatabányai Törvényszéken. Az ügyész kérvényezte, hogy újra meghallgassák azt a férfit, akitől Judit a rendelőjét bérelte Mosonmagyaróváron. Azt viszont nem árulta el, miért akarja ezt a tanút újra kihallgatni. Az azonban biztos, hogy a tavaszi helyszíni szemlén, ahol a %Ripost% is részt vett, N. János a rendelő közelében feltűnően idegesen viselkedett. A férfi, akin soha semmilyen érzelem nem látszik, toporgott, a kezét tördelte. A helyszínnek azért van jelentősége, mert a vád szerint János ennek az épületnek a parkolójában ölte meg Juditot, majd innen vitte el háza pincéjébe, ahol feldarabolta és ledarálta.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?