Létrehozva: 2016.05.15.

Nem kellett a magyar NB I-ben, olasz bajnok lett a Juventusszal

Három magyar csapatnál is dolgozott, de mennie kellett. Az AC Milan jobban megbecsülte, hát még az egyeduralkodó Juve! Õ is hozzátette a tudását az olasz bajnoki aranyhoz.

A magyar fociból is ismerős arcot fedeztünk fel a Juventus bajnoki fiesztája közben. Sajnos nem a játékosok között ugrált honfitársunk, hanem a szakmai stábban tűnt föl egy korábbi NB I-es edző.

Massimiliano Allegri vezetőedző munkatársai között van Aldo Dolcetti is. Mióta nem találkozhattunk vele a magyar stadionokban, kicsit megőszült - lehet, hogy az idő múlása, nem pedig a magyar foci hiánya miatt -, és a jellegzetes kecskeszakállat sem viseli már. De a lényeg: a Honvéd korábbi trénere is a Juve-pályán felállított győzelmi emelvényen ünnepelt Gianluigi Buffon és a többi világsztár mellett.

Dolcetti az öltönyös úriemberek között harmadikként indult az emelvényhez:

Az olasz létére a legkevésbé sem harsány, szabadidejében festegető Dolcetti másodedzői állások után szegődött szakvezetőnek Kispestre, ahol gyorsan közönségkedvenccé vált. A Honvéd anyagi gondjai, botrányai közepette, a lét és a nemlét határán is bizonyított a csapatával, de a 2006-os tulajdonosváltás után George F. Hemingway 9 fordulót követően, győzelmek után elbocsátotta.

A szimpatikus, visszafogott, ráadásul magyarul is gyorsan megtanuló olasz edző két évvel később, rövid időre Siófokon és az MTK-nál is munkát kapott, de családi okok miatt gyorsan visszatért hazájába. Akkor úgy nyilatkozott, szeretne még a magyar futballban dolgozni - de más irányt vett a pályája, és ezt aligha bánja.

2011-től tavalyelőttig az AC Milan tartalékcsapatának, majd teljes utánpótlásának szakvezetőjeként dolgozott. Onnan hívta magával a Juventushoz igazoló Allegri, úgynevezett technikai-módszertani asszisztensének.

Dolcetti nem idegen helyre ment, hiszen annak idején a torinói sztárklubnál nevelkedett. Profi futballistaként ugyan nem léphetett pályára zebramezben, de a vezetőedző segítőjeként nagy sikert aratott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét