Létrehozva: 2018.02.03.

Nem hiszed el, ki lesz a Petőfi Rádió új műsorvezetője

Új blokkal jelentkezik vasárnap esténként a Petõfi Rádió magyar zenei mûsora, a Dalra Magyar!

Patkó Béla, azaz Kiki, az Első Emelet frontembereként ismert énekes minden héten más-más zenésszel, illetve előadóval járja be a magyar könnyűzene idővonalát a Petőfi Rádióban.

„Ismert előadók lesznek a vendégeim, a kis generációtól a nagy generációig. Olyan előadók, akik fontosak, akik letettek valamit az asztalra. Visszanézünk a múltba, foglalkozunk a jelennel, és szót ejtünk arról is, hogy mit tartogat a jövő. Eklektikus beszélgetés lesz, de pont ettől izgalmas. A Dalra Magyar koncepciójához hűen szót ejtünk majd aktualitásokról is”

– mondta el a zenész, aki számára nem idegen a rádiózás.

Ez most más lesz, mint a korábbi rádiós munkáim, mert pályatársaim jönnek hozzám vendégségbe, így olyan dolgokról is tudunk majd beszélgetni, amik más helyzetben nem biztos, hogy felmerülnének

– tette hozzá Kiki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell

SHOWBIZ

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető