Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.24.

Nem hiszed el, hogy milyen módszerrel küzdenek a patkányok ellen

Egyre nagyobb divat a "biomódszer" a patkányok ellen: országszerte erre idomított kutyákkal és vadászgörényekkel veszik fel a harcot a patkányok ellen. A jó idõvel itt a patkányinvázió: csak Budapesten több mint 1700 patkányészlelést jelentettek be eddig idén.

Ahogy itt a jó idő, egyre több fővárosi kerületből hallani, hogy patkányokat látnak az utcákon, főképp a boltok és éttermek környékén, de minden fővárosi kerületből, így a Belvárosból is jelentettek már rágcsálókat.

 

 

Folyamatosan csöng a patkánybejelentő vonala

Jelzi a helyzet súlyosságát, hogy a patkányirtást végző RNBH Konzorciumot nehéz elérni, mert valaki mindig hívja őket. Van, hogy többszöri telefonálásra szabadul csak fel a telefonvonal. A %Ripost% munkatársa is tett egy bejelentést, akkor a diszpécser azt mondta, hogy folyamatosan dolgoznak:

„ A kollégák folyamatosan járnak ki a bejelentésekre. Ha patkányt látnak, érdemesebb minket hívni, hiszen jóval hatásosabb szert használunk, mint amit a boltban lehet kapni. És persze ingyen megyünk a bejelentések után" – mondta a diszpécser.

 

 

Sok vendéglátós óvatlanul szemetel

Venczel Edit, az egyik terézvárosi közös képviselő felhívta rá a figyelmet, hogy a rágcsálók nem csak a társasházak lakóinak életét keserítik meg. Járványveszély miatt gondot okozhatnak boltoknál és éttermeknél is.

„A lakók folyamatosan panaszkodnak, nem győzöm a bejelentéseket tenni, persze ismerek olyan lakót is, aki maga szól a patkányirtóknak. Viszont érdemes felhívni a vendéglátósok figyelmét, hiszen ők is tehetnek a patkányok rohama ellen. Ha normálisan kezelik az élelmiszer-hulladékot és ügyelnek a higiéniára, akkor könnyebb visszaszorítani ezeket az idegesítő rágcsálókat" – magyarázta a %Ripost%-nak Venczel Edit.

 

Országszerte terjed a vadászgörényes patkányirtás

 

Egy új módszer terjed az interneten, a patkányok elleni háborút kutyákkal és vadászgörényekkel vívják. Sok embernek nincs türelme kivárni, amíg ki tud jönni a „hivatalos” patkányirtó, vagy irtás után rövid időn belül újra megjelennek a patkányok.

„ A görény a patkánynak természetes ellensége, ezért hatékony ez a módszer"

- mondta el a %Ripost%-nak Magdus Péter rágcsálóirtó.  Hangsúlyozta: nem csak hatékony, de környezetkímélő is a méregmentes, bio rágcsálóirtás.

A szakember évek óta járja az országot saját tenyésztésű vadászgörényeivel, Jack-Russel és foxterrierjeivel. A görényeket, bár ösztönösen is kiváló a vadászérzékük, már kicsi koruktól nevelni kell, hogy igazán jók legyenek és együtt tudjanak dolgozni a kutyákkal. A módszer gyorsan terjed, az ország több pontján igénybe lehet venni a szolgáltatást, és a Facebookon is egyre több csoport van, ahol ezekkel  az irtókkal és az eredményeikkel találkozhatunk

„ Családi házas környezetben, tanyákon tudnak igazán jól dolgozni az állatok, forgalmas utcákon és nagyon szűk helyeken nehéz hatékonyan irtani az állatokkal" – teszi hozzá a szakember. De a városokból is egyre többször hívják, mert a nagyvárosi patkányok egyre többen vannak, és egyre nehezebb az irtásuk, mert egy idő után ellenállóak lesznek a mérgekkel szemben.

 

 Írásban is lehet bejelentést tenni

Budapesten sokáig a Bábolna Bio Kft. végezte a fővárosi patkányirtást, tavaly óta az RNBH Konzorcium felel a mentesítésért. A 06-70/364-6531-es számon hétköznap reggel 8-tól délután 4-ig, vagy a [email protected] címen éjjel-nappal lehet bejelentést tenni. A bejelentőnek meg kell adnia a pontos helyet, ahol irtásra van szükség, illetve a telefonszámát, és az patkányirtók ingyen kimennek, ígéretük szerint néhány napon belül. A kerületi polgármesteri hivatalok gyakran visszaellenőrzik, hogy valóban megtörtént-e az igényelt irtás.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát