Létrehozva: 2018.12.22.

Nem gondolnád: 200 éves a legismertebb karácsonyi dal, amit énekelsz

1818 szentestéjének napján komponálták és még aznap be is mutatták az osztrák Oberndorfban a világ legismertebb karácsonyi dalát, a Csendes éjt.

Akkoriban még senki sem sejtette, hogy az alkalmi dallamból világsláger válik. Josef Mohr segédlelkész két évvel korábban írta meg a szöveget, melyet 1818. december 24-én átnyújtott a szomszédos Arnsdorf tanítójának, Franz Xaver Grubernek. Arra kérte, hogy szerezzen dallamot két szóló hangra, kórusra és mivel templomában az orgona elromlott, gitárkíséretre. A szentestét akarta hívei számára szebbé tenni.

Gruber még aznap végzett a feladattal, így a karácsonyi misébe illesztették a premiert.

Az oberndorfi Szent Miklós-templomban a tenor szólamot a gitárkíséretet is biztosító Mohr, a basszust Gruber énekelte a gyülekezetnek, többségükben a Salzach folyó hajósainak és családtagjaiknak, a kórus pedig velük ismételte a versszakok utolsó két sorát. A dal már a következő években elterjedt, és a hagyomány szerint egy Mauracher nevű tiroli orgonaépítő mester tette ismertté, aki 1833-ban Lipcsében dolgozott, és a helyi templomban karácsonykor előadta a művet.

Mások szerint egy környékbeliekből álló énekegyüttes vette fel műsorába és adta elő Európa-szerte a Tirolban már nagy népszerűségnek örvendő dalt. A dalt előadták Lipcsében is, ahol meghallotta August Robert Friese szász kiadó is, aki hamarosan megjelentette az éneket a tiroli énekesek egyik dalaként. A Csendes éj így népdallá vált, íróját és zeneszerzőjét nem tartották számon.

A Csendes éj futótűzként terjedt előbb német nyelvterületen, majd világszerte, szövegét 300 nyelvre fordították le, angolra John Freeman Young ültette át Silent Night címmel.

Ma már kétmilliárd ember énekli karácsonykor.

A Csendes éjt szinte minden énekes előadta, aki karácsonyi albumot készített, a The Dickies nevű punkbandától Bing Crosbyig és Elvis Presleyig, a kelta Enyától Mariah Carey-ig és Christina Aguileráig, s olyan népszerű filmek betétdala volt, mint az Igazából szerelem.

Az ősbemutatónak helyet adó egykori templomot a 19. század végén elbontották, mert az épületet súlyosan megrongálták az árvizek. Helyén ma a Csendes éj-kápolna áll, mellette az azonos nevű, a dalszerzők emlékének szentelt múzeum. Oberndorfban karácsony előtt minden évben megnyílik a különleges Csendes éj postahivatal, ahol azonos nevű postai bélyegzővel és bélyeggel látják el a leveleket és képeslapokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-