Létrehozva: 2017.09.04.

Karácsonyra összeomolhat a Tesco, nem engednek a dolgozók

Ugyan tárgyalóasztalhoz ülnek, de már semmilyen kompromisszumot nem akarnak kötni a végletekig kimerült dolgozók.

Nincs már béketűrés – teljes sztrájkot követelnek a Tesco-dolgozók.

Újabb egyeztetést tartanak ma a Tescónál felállított sztrájkbizottságok, de már nem az egyezkedés van napirenden, hanem az, hogy mikor és milyen menetrend szerint kezdik meg az első országos sztrájkot. A dolgozók azt követelik, hogy a szakszervezetek semmilyen kompromisszumot ne fogadjanak el – írja a Magyar Idők.

A lap szerint a tescósok felháborodtak azon, hogy a vállalat félrevezetően nyilatkozik és a munkavállalókat képviselő érdekvédőkkel szemben azt állítja, hogy a követeléseik kapcsán körvonalazódik a közös megoldás. Az utolsó csepp pedig az volt a pohárban, hogy a cég közölte: ebben az évben már egyáltalán nem tervez béremelést, de arra sem tesz semmilyen konkrét lépést, hogy csökkentse a létszámhiányt.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke szerint enélkül pedig összeomolhat a boltok működése. A dolgozók a végkimerülés szélén állnak, a színvonal drasztikus esése pedig már mindenhol beszédtéma.

„A karácsonyi szezont így már ne is tervezze a cég, mert nem lesz hatékony a munkaerő, akikkel a nyereségét növelheti” – jegyezte meg a sztrájkbizottság vezetője.

Bubenkó Csaba hozzátette: olyan dokumentumok jutottak a birtokukba, amikből egyértelműen kiderül, hogy a cég vezetősége csak látszatmegoldásokkal igyekszik csitítani a kedélyeket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton