Létrehozva: 2019.02.02.

Nem beszélhetnek a migránserőszakról a finn rendőrök!

Az év végi nemi erõszakos esetek után akkora a felháborodás, hogy most megpróbálják kordában tartani a bevándorlók elleni közhangulatot.

Az Ouluban és Helsinkiben, migránsok által elkövetett több nemi erőszakot követően, Mykkanen Kai, az ország belügyminisztere bejelentette, hogy Finnország kitoloncol minden nemi erőszakos cselekmény miatt elítélt bevándorlót, sőt azoktól is visszavonják majd a finn állampolgárságot, akik már megkapták azt, de azóta szexuális bűncselekményt követtek el.

Mivel országos sokkot okoztak az év végén kiderült erőszakok, a napokban a Hame városi rendőrkapitányság munkatársai egy hatoldalas útmutatót kaptak arról, hogy a rendőrök ne beszéljenek nyilvánosan a migránsok által elkövetett bűnökről.

A nyomozások során nem említhető, ha a gyanúsított bevándorló. Sőt, ezt a rendőrök még a magán-, vagy szabadidejükben folytatott beszélgetéseikben sem említhetik meg!

Az iránymutatás célja nem titkoltan az, hogy visszafogja a finn lakosságban a migránsok elleni ellenszenv fokozódását, a rasszizmus erősödését, valamint a közrendbe és a biztonságba vetett hit csökkenését.

A memorandum megjegyzi, hogy a finn rendőröknek az eddigieknél is
több tennivalójuk lesz a következő két évben a bevándorlók “lehetséges visszatoloncolásában.”
Erről a szándékról még tavaly tavasszal azt írtuk, hogy Seppo Kolehmainen nemzeti rendőrbiztos szerint egyre több és több kontinensfoglalót küldenek el Finnországból. Jelenleg 1700-an "állnak sorban - mondta akkor - de a tavalyi terv összesen 3000 kitoloncolást tartalmazott. Arról még nincs információnk, hogy ez sikerült-e és hogy az idei évre milyen terveik vannak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A BAHART új hajóin szelhetjük a gyönyörű Balaton habjait

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?