Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.01.25.

Nem akarják elhinni a szomszédok, mit tett a 83 éves bácsi

Holtan találtak Mezõnyárándon az otthonában egy 71 éves asszonyt. A rendõrség az áldozat 83 éves élettársát gyanúsítja, de a helyiek szerint elképzelhetetlen, hogy õ bántotta volna a társát.

Megdöbbentek tegnap reggel a mezőnyárándiak, a kis településen ugyanis kedd este holtan találtak egy 71 éves nőt.  A szemle során felmerült a gyanú, hogy az asszony halálát 83 éves élettársa okozhatta, ám a településen ezt nem akarják elhinni.

"Nem hiszem, hogy megölte, mifelénk azt suttogják, hogy itthon sem volt" – mondta a %RIPOST%-nak egy mezőnyárádi asszony.

"Tűzről pattant menyecske volt, azt beszélik, elszédült és beleesett egy szögbe.

Az igaz, hogy zűrös életet éltek, de nem tudom elképzelni a bácsiról, hogy bántotta volna a párját, nagyon kedves ember."

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság szerint azonban megalapozott a gyanú, hogy a 83 éves élettárs az elkövető, így őt előállították és emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége