Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.25.

Durván nekiment Gyárfás Tamásnak a felháborodott magyar sztáranyuka!

Görög Zita egy indulatos Facebook-posztban fakadt ki az egyre dagadó úszóbotránnyal kapcsolatban. Elárulta, õ már nem meri úszni engedni 7 éves kislányát, annyira félti õt.

Az utóbbi időben egymás után derült ki neves úszóedzőinkről, hogy helyzetüket kihasználva fajtalankodtak tanítványaikkal. Kiss László botránya után nemrég egy másik trénerről is kiderült, hogy régebben megerőszakolt egy kislányt a Margitszigeten.

Görög Zita ezek után úgy érezte, meg kell törnie a csendet. A csinos sztáranyuka Gyárfás Tamással olvasott egy interjút, amiben a Magyar Úszószövetség elnöke nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyről. Zitát érthető okokból felháborította a szakember elzárkózása.

Egy indulatos Facebook-posztban vallott arról, hogy a történtek után már nem meri úszni vinni 7 éves kislányát, annyira félti őt. Zita arra kérte Gyárfást, ünneplés helyett inkább álljon ki a nyilvánosság elé.

"Kézenfekvő dolog megkérdeznem, vajon azok a fiúk, mára férfiak, akik ezek mellett a gonosztevők mellett szocializálódtak mennyit engednek meg maguknak a medencében és azon kívül!??? Tervez felvilágosítást? Tervezi szakemberek bevonását az Ügybe, hogy kiderüljön manapság történt-e hasonló dolog? És akkor azt is megkérdem: 1993 óta??? Vagy az is csak 55 évvel később fog kiderülni, mikor valaki valakinek a tyúkszemére lép?"

- írta a felháborodott sztáranyuka, aki összefogást sürget, bár szerencsére nincsenek személyes rossz tapasztalatai.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom