Létrehozva: 2017.08.04.

Négy kiskorú lányt erőszakoltak meg a fesztiválon!

Alig egy hónapja Svédország legnagyobb rendezvényén úgy döntöttek, hogy jövõre azt már nem tartják meg. Pedig akkor csak egy résztvevõt erõszakoltak meg...

Alig egy hónap telt el azóta, hogy Svédország legnagyobb, Bravalla elnevezésű fesztiválján, egy koncert alatt megerőszakoltak egy
lányt,
a rendezők pedig úgy döntöttek, hogy jövőre már nem tartják meg az eseményt.

A hét végén, egy újabb zenei fesztiválon,Emmaboda városban négy, 15 – 17 éves korú lányt erőszakoltak meg – adta hírül az RT.com. Mindemellett még tizenegy, 18 évesnél idősebb nőt zaklattak szexuálisan.

A rendőrök hat személyt gyanúsítanak a zaklatás, egyet pedig a nemi erőszak ügyében.

Csak feltételezik, hogy migránsokról lehet szó, mert egy korábbi rendelkezés szerint a tettesekről a sajtó semmit sem közölhet, amíg a bíróság jogerősen el nem ítélte őket.

Az nem világos, hogy ezt a zenei fesztivált is törlik-e a jövő évi rendezvények sorából, mindenesetre egyre többen támogatják egy svéd humorista ötletét, aki a Bravallán történt események után azt javasolta, hogy a jövőben csak férfimentes fesztiválokat tartsanak és akkor biztosan nem lesznek erőszakos cselekmények...

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre