Létrehozva: 2017.12.08.

Óriásplakáton üzentek a szurkolók: mennie kell az NB I-es edzőnek

Kellemetlen meglepetés fogadta a bajnokcsapat trénerét. Üzenõfalnak használják a stadion melletti hirdetõtáblát az ultrák.

Fél év múltán elegük lett a Budapest Honvéd szurkolóinak Erik van der Meerből. A bajnoki címvédő focicsapat drukkerei a Bozsik-stadion bejáratánál elhelyezett óriásplakátot használták üzenőfalnak, hogy a kívánságuk biztosan eljusson a holland edzőhöz.

Erik, menj haza

- üzenik a bajnokcsapat olasz sikerkovácsát, Marco Rossit fura körülmények között váltó Van der Meernek, akit az utóbbi mérkőzéseken is kórusban kritizáltak.

A kispesti szurkolók néhány napja egy szavazást is kiírtak a témában a Facebook-csoportjukban. Az eredmény egyértelmű: pár nap alatt több mint 2200 szavazó 89 százaléka az edzőváltásra voksolt.

A bajnokcsapat egyre kilátástalanabb játékkal mind lejjebb csúszik a tabellán. Az eddigi 18 forduló során annyi gólt (30-at) kapott, amennyit tavaly mind a 33-ban. A Honvéd az 5. helyről várja az NB I idei utolsó fordulóját, szombaton 15.30-tól a Paks ellen zárja a felemás évet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Közösen lép fel a Liverpool és a Manchester United az angol foci legundorítóbb megnyilvánulása ellen

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Se bugyi, se más, átlátszó semmiben pózol a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Kitolt popóval pucsít a medencében a tetovált álomnő

A NAP KÉPE

Csupasz csodamellek: derékig tolta ruháját a vadóc álomnő

A NAP KÉPE

Melltartó nélkül óriási kebleivel sokkol a szexi szomszédlány

A NAP KÉPE

"Az volt az álmom" – kisfiáról beszélt Lékai-Kiss Ramóna férje

A NAP KÉPE

Bevágott a bugyi: szemérmetlenül pucsított a kamera előtt a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Így csókolta szerelmét Lékai-Kiss Ramóna, fotók a magyar kéziünnepről