Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.10.

Gyalázkodás, pia és hazugság: ő az NB I fenegyereke

Botrány, botrány hátán a hajdani ifjúsági vb-bronzérmes focista pályafutásában.

Még a ritka nagy hülyeségektől hemzsegő magyar futballban is történelmet írt Busai Attila azzal, hogy egymilliójába került hazudnia, és ellógnia a saját csapata mérkőzését. A (most éppen) diósgyőri középpályás nem először hallatott magáról szép gólok, cselek vagy legalább passzok helyett a botrányos magatartásával.

A %RIPOST% összegyűjtötte az egykori U19-es vb-bronzérmes focista legemlékezetesebb balhéit.

Gyalázta az ellenfelet

2012. május 12-én Busai a sérülés miatt nem szerepelhetett akkori csapata, az FTC újpesti rangadóján (1-1). Ehelyett a vendégtáborban szurkolta végig a derbit, s közben a Facebookon sportszerűtlenül, nyomdafestéket nem tűrő módon – mellesleg rossz helyesírással… – gyalázta az ellenfelet:

„0-1 f*sszopó lilák!!!!”, „Mocskos lilák!!!!”

A klub nyomására később törölte ezeket a bejegyzéseket, majd bocsánatot kért, és azzal védekezett, hogy felfokozott idegállapotban volt.

Cipőfűzővel tüntetett

2015 tavaszán számos NB I-es futballista fehér cipőfűzővel jelezte szolidaritását a különböző szurkolóellenes intézkedések (a drukkerek kriminalizálása, a kötelezővé tett kártya és társaik) ellen tüntető, a meccseket bojkottáló ultrák mellett. Az FTC-ből Varga Roland és Busai állt ki így a tábor mellett, de a klub vezetői nyomására felhagytak ezzel. Persze, ami szálka volt a főnökei szemében, az legalább jó pont a drukkereknél.

Részegen karambolozott

2016. január 17-én hajnalban, Vargával és egy harmadik, máig ismeretlen utassal autóbalesetet szenvedett a születésnapját ünneplő Busai. Õ és az Audit egy kőfalnak vezető Varga is ittas volt. Egy-egy meccs után általában a labdarúgók is kiereszthetik a gőzt, módjával a pohár mélyére is nézhetnek, de így?!

„Takarodjál már innen, te f*szszopó!” – idézte a Blikk egy videófelvétel alapján a kézsérülést szenvedett Busai, amikor véres tenyérlenyomatot hagyva rácsapott a képeket készítő autós szélvédőjére.

 

Igazolatlanul hiányzott

2017. november 4-én Busai öt sárga lapja miatt nem játszhatott a DVTK-ban. Csapata Balmazújváros elleni meccsén nem is jelent meg a debreceni stadionban. Előbb azt hazudta, hogy tévén nézte a Fradi és a DVSC találkozóját, de egy fotó lebuktatta: jelen volt a botrányos budapesti rangadón.

Bódog Tamás vezetőedző csalódottan beszélt a csapattanácsban is résztvevő focistájáról, és megduplázta az eredetileg félmilliós pénzbüntetését. Remélhetőleg nem derül ki utólag még az is, hogy - mint azt az internetes fórumokban bizony pedzegetik a diósgyőri drukkerek - Busai az ötödik sárgát is szándékosan reklamálta ki!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János