Létrehozva: 2019.02.09.

Egy korszak vége: Mindenét eladta a magyar sztár, elbúcsúzott

A neves divattervezõ a mûtermétõl, minden benne lévõ holmijától, és még a szabászasztalától is megvált.

Náray Tamás a Facebookon osztotta meg a hírt, miszerint kiürítette műhelyét, és készen áll a külföldre költözésre. Varrodájából, amely 25 éve indult, minden eladott, hogy egy másik országban folytathassa életét.

"Nem kell búcsúzni, hiszen ahogy mondani szoktam, amíg élünk bármi megtörténhet. Ezúttal új országban, új utakon, ami vélhetőleg semmiben sem emlékeztet majd a múltra. Csak a könyv, amit, most már biztosan megírok, ezernyi képpel és rajzzal színesítve" - írta a divattervező a Facebook-bejegyzésében, aki Izabella utcai luxuslakását is árulja.

A két nappal később közzétett fotóján egy szabászasztalon ülve boldogan újságolta, hogy a szalonja mostanra teljesen ki lett fosztva, még azt az asztalt is sikerült eladnia, amin éppen ül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének