Létrehozva: 2017.09.27.

Nagyot robbant a tojásbotrány: ez az egyik következménye

Az idegméregbotrány hatása ma is tart: a legnépszerûbb, háziasszonyokat tömörítõ Facebook-csoport hozzászólásaiból kiderült, hogy a nagy többség a boltok helyett igyekszik az õs- és kistermelõktõl, illetve a piacokon megvenni a tojást.

Tartósnak tűnik az augusztus 21-e óta idehaza is komoly veszélyt jelentő tojásbotrány hatása. Arról nincs hivatalos adat, hogy mennyivel csökkent a tojásfogyasztás, de az általunk megkérdezett piaci árusok, termelők elmondták: kevesebbet vesznek az emberek – ráadásul rengeteg olyan új vevőjük van, aki eddig a boltokban, szupermarketekben vette a tojást, de a botrány óta átpártolt a megbízhatóbbnak tartott piaci árusokhoz. A Facebook egyik zárt, több mint 50 ezer magyar háziasszonyt tömörítő csoportjában is felröppent fel a kérdés a napokban: ki mit szól a fipronilos szennyezéshez, s honnan szerzi be a tojást. Hihetetlenül felpezsdült a fórum, csak úgy záporoztak a hozzászólások. Van persze olyan is, aki nem tart a mérgezőstől, de a nagy többség azt írja: elgondolkodott a híreken, és sokan már nem mernek a boltokban tojást venni – inkább a kistermelőktől vagy a piacokon vásárolnak.

A magyar háziasszonyok legnépszerűbb Facebook-csoportja, a Vali Hagyományos Konyhája. A több mint 50 ezer tagot is élénken foglalkoztatja a tojásügy, az ő hozzászólásaikból szemezgettünk.

„Nekem nincs bizalmam a nagy üzletekből venni. Van szomszédom, akinél tudom, mit eszik a tyúk, és azt is, hogy friss a tojás, csak onnan veszek."

„Most olyat főzök, amibe nem kell tojás."

„A nővéremtől veszem a tojást. Ha éppen nincs, akkor meg piacon szerzem be!"

„Nagyon irigykedek. Sajnos nekem nincs lehetőségem igazi házi tojást fogyasztani. Ha tehetném, soha nem vásárolnék bolti tojást!"

„Boltban semmiképpen sem veszek tojást. Van saját termelőnk a piacon. Még akkor is nála vesszük, hogyha drágábban adja."

„A multiknál soha nem veszek tojást, csak háznál, ismerőstől."

 „Soha nem veszek multinál tojást! Csakis a piacon, évek óta Marika néninél vásárolok."

„Csak bejáratott, biztos helyről veszem a tojást, bolt szóba se jöhet."

„Háztól veszem, ahol az udvaron kapirgálnak a baromfik."

 „Háztól veszünk most tojást"

„Én inkább házi tojást fogok venni megbízható tenyésztőtől."

„Én Hollandiában élek. Nekem saját tyúkjaim vannak, így rengeteg tojásom is. Amíg nem volt ez a botrány, addig szinte ingyen se tudtam kinek adjam, mert ha éjjel-nappal ettük volna, akkor se fogy el. Most meg annyian keresik a házit, hogy olykor már nekünk se jut. Hiába van újra a boltban."

„Ezer éve járok piacra, de nálunk még karácsonykor sem volt 40 forint a tojás. S most legalább egy hónapja ennyit kérnek érte. Ebből arra következtetek, hogy bizony nem merik megvenni az emberek a boltit."

Kilencfajta mérgező tojásról tudunk eddig: figyelje a kódokat!

Eddig az alábbi azonosítószámokkal ellátott magyar (HU) és román (RO) tojásokban találtak határértéket meghaladó mennyiségű idegmérget Magyarországon.

3HU1503T03/4

3HU023T58/4

3HU1503T03/1

3HU1503T03/5

3HU023T58/1

3HU152T13/1

3ROMM013

3ROBH045

3ROSM014

Arról, hogy mit tapasztalnak a piaci árusok a kirobbant idegméreg-botrány kapcsán, valamint, hogy mit szólnak a vásárlók, és hogy mennyivel nőtt a tojás ára, a szerdai %Ripost% napilapban közlünk részleteket!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat