Létrehozva: 2018.05.14.

Nagyot hibázott Meghan Markle apja, ez lesz így az esküvőn

Bár jókora botrány kerekedhetett volna a történtekbõl, a Kensington-palota inkább nem kommentálta az eseményeket.

Hiába kerekedett botrány, úgy tűnik, Meghan Markle apja, Thomas Markle nem forgathatja fel a királyi esküvő programját, és a nagy napon ő kíséri majd a lányát az oltárhoz - írja a Daily Mail.

Vasárnap derült ki ugyanis, hogy Meghan édesapja szövetkezett egy lesifotóssal azért, hogy képeket készítsen róla úgy, mintha nem tudott volna semmiről.

A hercegi pár valószínűleg nem örült a történteknek, ennek ellenére a Kensington-palota nem adott ki nyilatkozatot az üggyel kapcsolatosan.

Az ügyben megszólalt Meghan bátyja, Thomas Jr. is, aki elárulta, hogy  apja nagyon sajnálja a történteket, és már alig várja, hogy bocsánatot kérhessen lányától és Harrytől is.

Hiába figyelmeztette a Kensington-palota a lesifotósokat, hogy hagyják békén Meghan Markel családját, Harry herceg menyasszonyának édesapjáról a napokban paparazzifotók kerültek elő. A férfit akkor kapták lencsevégre, amikor kávézott, majd amikor méretet vettek tőle az esküvői öltönyéhez: a fotós, Jeff Reyner több mint hárommillió dolláros bevételhez jutott.

A képek azonban nem a véletlen művei voltak. Kiszivárgott az a videó, amin látszik, hogy Thomas Markle és a fotós együtt sétálgatnak. Ugyanakkor arra még nincsen bizonyíték, hogy Meghan apja is kapott volna a hárommilliós fizetségből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult