Létrehozva: 2019.02.06.

Nagyon ráfázott a sztárapuka, hogy kinyitotta a száját

Egyre többen fordulnak ellene, már a vörösszõnyeges filmbemutatóját is törölték.

Lemondták a népszerű színész, Liam Neeson legújabb filmjének vörös szőnyeges bemutatóját kedden, nem sokkal a rendezvény kezdete előtt. A Dermesztő hajsza című film New York-i premierjét megelőzően ugyanis sokan kiakadtak Neeson legutóbbi nyilatkozatán, amelyben arról beszélt, hogy sok évvel ezelőtt szándékosan feketékre akart támadni.

Az interjúban Neeson legújabb filmjéről szólva elmondta, hogy mintegy 40 évvel ezelőtt bosszút akart állni egy barátja megerőszakolásáért úgy, hogy egy feketét akart megölni, mert barátja állítása szerint egy színes bőrű férfi támadta meg őt - írja a Daily Mail.

Emiatt a színész több éjszakán át a város feketék által lakta részeit járta fegyverével, arra várva, hogy valaki fizikai erőszakot provokáljon ki, és emiatt megtámadhassa vagy megölhesse. Neeson szerint mindez néhány napig, esetleg egy hétig tartott, majd segítséget kért indulatai kezelésére, gyónt egy papnál, így végül nem történt fizikai erőszak. Hozzátette, hogy nem rasszista, és ugyanígy reagált volna akkor is, ha az elkövető fehér lett volna.

A Lionsgate filmstúdió nem kommentálta az ügyet, de egy közeli forrás szerint a vörös szőnyeges bemutatót ezek után nem találta helyénvalónak a stúdió. A filmben egyébként Neeson egy olyan férfit alakít, aki bosszút akar állni fia gyilkosain.

Egy másik filmjéből, a következő Men In Black részből pedig teljesen ki is fogják vágni, akkora a közfelháborodás a gyilkos kijelentése miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell