Létrehozva: 2018.06.22.

Nagyon durva dolog derült ki a nyári hétvégékről

Itt a várva-várt enyhülés, mégsem lélegezhetnek fel azok, akiknek elegük volt az elmúlt napok 30-34 fokos hõségébõl. Durva lehûlés érkezik, ráadásul az elõrejelzések szerint nem csak a mostani, de szinte az összes nyári hétvégére elromlik az idõ...

Jövő hét közepéig elköszönhetünk a nyártól: 34-ről 16 fokra esik vissza a nappali hőmérséklet – az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Ráadásul a hétvégén legfeljebb 23 fokig emelkedik majd csak a hőmérő higanyszála, s legkorábban szerdán lehet újra 30 fok. Bár sokakat megterhelt az elmúlt napok kánikulája, az időjárás-felelős a kívánt lehűlést is túltolta.


Lehűlésből is megárt a sok

Dr. Pintér Ferenc, a Meteo Klinika meteogyógyásza azt mondja, a drasztikus lehűlés legalább olyan megterhelő lehet a szervezet számára, mint az elmúlt napok magas páratartalmú hősége. – Sokan küzdenek keringési problémákkal, a mostani időjárás-változás pedig azokat is figyelmeztetheti, akik eddig nem voltak tudatában, hogy ők is érintettek. Az extrém hőmérsékletesés fejfájással, szédüléssel, ízületi bántalmakkal járhat, s vérnyomás-ingadozással, illetve infarktusveszéllyel fenyeget – figyelmeztet a szakember, aki hozzáteszi:

a hűvös, viharos időben kíméljük a szervezetünket! Legalább egy-két napig pihenjünk, ne akarjuk azonnal bepótolni mindazokat a tennivalókat, amelyekre az elmúlt napok kánikulája miatt nem vállalkoztunk, mert az időjárás okozta megterhelés melletti plusz fizikai igénybevétel hatványozottan növelheti a szívinfarktus veszélyét!


– Érdemes kétszer is meggondolni, hogy ezekben a napokban autóba üljünk! Az időjárás okozta terhelés ugyanis az idegrendszerre is kihat. Nőhet a figyelmetlenség és az agresszió, ráadásul a várható csapadék és erős szél külön-külön is növelik a balesetveszélyt, nemhogy egyszerre! –közölte dr. Pintér Ferenc a %Ripost%-tal.


Nem csak erre a hétvégére romlik el az idő
Eddig is szeszélyes volt a nyár, s a következő hetekben sem lesz ez másképp. Az előrejelzések szerint szinte minden vasárnap zápor és zivatar húzza keresztül a hétvégi szabadtéri programokat, akár strandolni szeretnénk, akár kirándulni…
A koponyeg.hu 15 napos előrejelzése szerint esőre számíthatunk vasárnap és jövő hét végén is, míg az Időkép 30 napos prognózisa július első és második hétvégéjére is csapadékot jövendöl.

Dávid Mihály éves meteorológiai naptára augusztus összes vasárnapjára záport, illetve zivatart ír.
 

Vajon milyen veszélyekkel járnak az egymást követő esős nyári hétvégék, s milyen megoldást javasol a pszichológus? Kiderül a pénteki %Ripost% napilapból. Keresd az újságárusoknál!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család