Létrehozva: 2015.05.29.

Nagy pénzeket bukik Sebestyén Balázs

A mûsorvezetõ eltörte a kezét egy rosszul felszerelt nyújtózkodórúd miatt. De az esetnek komoly anyagi következményei lesznek!

Szerző Szindbád Gyula

Információnk szerint megrepedt a kéztőcsontja (más néven sajkacsont), ami miatt egy titáncsavart helyeztek a kezébe az operáció során.

Így esett

A népszerű rádiós teljes testsúlyával húzódzkodni kezdett azon a rúdon, amelyet korábban egy sportszeráruházban vásárolt, majd a használati utasítás alapján saját maga feszített ki háza egyik ajtajának félfái közé.

" Kiszakadt az ajtófélfából a nyujtórúd és úgy estem hátra, mint egy U szög!"

– mondta el a rádióban maga Balázs.

Fémcsavar!

Úgy tíz percig nem tudtam felegyenesedni – folytatta. Sőt mi több!

"Nem tudok járni, és lehajolni sem, pedig délután fontos teniszmeccsem lett volna. A műsor után megyek a gerincklinikára. "

Ahol aztán egy fémcsavarral rögzítették az eltört kezet.

Az esetnek komoly anyagi következményei lesznek, ugyanis a sztrávilágban közismert, hogy Balázs szenvedélyes teniszjátékos, aki akkor van igazán elemében, ha tétmeccset játszik. Vagyis a partnereivel rendszeresen feltesznek egy komolyabb összeget. Mivel többnyire Balázs nyer, így a baleset komoly veszteséget jelenthet a számára. Biztos szívja most a fogát...

Szerző Szindbád Gyula

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-