Létrehozva: 2019.02.07.

Jelentkezett a kórházból Nagy Feró, ez történt műtétje után

A zenész sokáig halogatta, hogy orvoshoz forduljon, ám térdproblémái egyre inkább megkeserítették az életét. Most viszont már jól érzi magát.

A 73 éves Nagy Ferót, a Beatrice frontemberét régóta kínozta fájós térde, szerdán meg is operálták Siófokon. Ezután egyáltalán nem hazudtolta meg magát, hiszen éppen csak magához tért az altatásból, máris a dietetikus hölgyeknek csapta a szelet.

"Olyan rosszul soha nem vagyok, hogy a nőket ne nézzem meg! Éppen édes-savanyút hoztak nekem, mert marha éhes vagyok, kedd este óta nem ehettem semmit" – újságolta telefonon a Blikknek a sztár.

A Dal 2019 zsűritagjának térdében egy porc vált le, ami hónapok óta nehezítette a mindennapjait. Kedvenc sportjával, a focival is fel kellett hagynia, és a hagyományos családi sítúrán is csak kísérőként vehetett részt idén. Persze, nemcsak lemondásokkal, hanem állandó fájdalommal is járt számára a térdprobléma. Ennek ellenére sokáig elodázta a beavatkozást, de most már örül, hogy túl van rajta.

"Szerencsére minden rendben volt a műtét alatt, de nem is lehetett volna másképp, úgy vigyáznak itt az emberre! Az ország legjobb térddokijának a kezében voltam, és az altató főorvos asszony is egy tündér volt, mire belekezdtünk volna a beszélgetésbe, már el is aludtam. Szinte észre sem vettem, máris kész voltunk! Aludtam egy nagyot, majd felébredtem a kórteremben. Türelmes beteg vagyok, de azért bennem volt a frász, most már bevallom..." - számolt be a zenész, aki este már távozhatott, a hét végén pedig már jelenése is van.

"Pénteken Hajdúszoboszlón lépek fel, szombaton pedig jön A Dal első elődöntője" – sorolta Nagy Feró.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg