Létrehozva: 2016.09.27.

Nagy Feró megúszta! Beszüntették a nyomozást

A román rendõrség nem folytatja tovább a vizsgálatot a zenész ellen, mert nem történt törvénysértés az augusztusi koncerten.

A vizsgálatot azért indították, mert a hatóságok tévesen úgy értelmezték, hogy a Beatrice XX. század című dala Sztálint, Hitlert és az Iszlám Államot élteti. Az eljárást a Kolozsvári Magyar Napokon adott koncertjük után indították. Nagy Feró bevallotta, azóta tartott attól, hogy Erdélyben járva letartóztatják.

"Hivatalosan még nem kaptam értesítést, de barátoktól hallottam, hogy megszűnt az eljárás.

Elsőre komoly idegességet okozott, mert sokat járunk Erdélybe. Féltem, ha legközelebb odamegyek, letartóztatnak

- mondta a Borsnak Feró, aki saját bevallása szerint tíz éve nem tett vagy mondott olyasmit, ami miatt felelnie kellene.

"Azt mondom, igenis néha bizonyos helyzetekben szükség van egy kis egészséges irredentizmusra. De az utóbbi tíz évben semmi irredenta dolgot nem csináltam! Kolozsváron azt mondtam: milyen jó, hogy itt magyarul énekelhetek. Ezt románul is megköszöntem. Békében szeretnénk élni velük. Szerintem ez az egész nem is ellenünk irányult, hanem a Kolozsvári Napok ellen, ami durván kinőtte magát”- nyilatkozta a Beatrice frontembere.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Halálos áldozata is van a heves esőzéseknek az Egyesült Arab Emírségekben

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!