Létrehozva: 2016.06.25.

Nagy dobásra készül Németh Kristóf!

Több színházban is esélyes lehet az igazgatói posztra, de egyelõre hatalmas a titkolózás.

A Blikk úgy tudja, Németh Kristóf, miután nemrég visszaadta a Játékszín vezetését, most az Új Színház igazgatói posztjára hajt. Ez könnyen lehetséges, mivel a jelenlegi igazgató, Dörner György kinevezése január 31-én jár majd le, a főváros pedig egy kevésbé radikális vezetőt képzel a helyére.

"Én is hallottam már, hogy pályázok az Új Színházra, azt is beszélik, hogy Szirtes Tamással közösen adjuk be a Madách új pályázatát. Nemrég  kaptam egy felkérést, hogy indítsam újra a Gödöllői Nyári Színházat. Azt megerősíthetem, hogy

továbbra is vannak színházvezetői ambícióim, vannak is tervek,

de hogy pontosan miről is van szó, azt egyelőre nem részletezhetem"

mondta Németh Kristóf.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor