Létrehozva: 2019.02.16.

Dráma a stúdióban, élő adásban zokogott a magyar énekesnő

A Dal 2019 versenyzõje még csak tizenhat éves, mégis teljesen elbûvölte a zsûrit és a tévénézõket a produkciójával.

Sírva fakadt A Dal 2019 színpadán Nagy Bogi! A tizenhat éves énekesnő a döntőbe jutásért énekelt a Duna Televízió műsorának második középdöntőjében

A Holnap című dalt Caramel írta a fiatal lánynak, aki rendkívül jó kritikákat kapott a zsűritől. Amikor Mező Misi felállt, és gratulált a közönség soraiban ülő szülőknek lányuk tehetségéhez, Bogi nem bírta tovább visszatartani a sírást, a színpadon kezdett el zokogni.

A zsűritagok hiába próbálták megnyugtatni őt, Bogi engedett az érzésnek, és minden feszültséget kiadott magából.

Később, a produkciója után a kulisszák mögött vallott a műsorvezetőnek, Freddie-nek arról, mit érzett a színpadon,

"Igazából azért eredtek el a könnyeim, mert annyira hálás vagyok, hogy ők a szüleim és a családom" - fogalmazott meghatottan a lány.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell