Létrehozva: 2016.03.30.

Nagy a baj, Alonsót orvosok vizsgálják

Könnyen lehet, hogy Fernando Alonso kénytelen lesz kihagyni a hétvégi bahreini Forma-1-es futamot. Mégsem úszta meg épen a horrorbalesetét.

Fernando Alonso hatalmas balesetet szenvedett az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon. Habár rommá törte az autóját, a spanyol pilóta segítség nélkül szállt ki a járműből.

Azóta kiderült, nem érzi jól magát, problémája van az alvással, fejfájás gyötri és kénytelen tablettákat szedni. A McLaren szóvivője a The Sun című lapnak elmondta: Alonsónak orvosi vizsgálatra kell jelentkeznie, ekkor döntenek arról, hogy részt vehet-e a hétvégi futamon.

"Ahogy a jelentős baleseteket követően lenni szokott, Fernandót is megvizsgálják az orvosok. Csütörtökön nézik meg."

A brit lap szerint könnyen lehet, hogy Alonso elővigyázatosságból nem ül autóba Bahreinben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rákkal küzdött, és meggyűlölte második hazáját az olimpiai bajnoknő

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát