Létrehozva: 2018.05.27.

Megérkezett az első fotó, ez a gyönyörű tini halt meg a fesztiválon

Egy 18 éves lány és egy 20 éves fiú halt meg egy angliai fesztiválon ismeretlen eredetû drog miatt.

Egy 18 éves nő és egy 20 éves férfi is életét vesztette egy portsmouthi zenei fesztiválon szombat éjjel. Mindketten a helyszínen lettek rosszul. A rendőrség különálló esetként kezeli halálukat, nem gyanítanak idegenkezűséget.

A fesztivál szervezői viszont vasárnap délelőtt lefújták a további programokat. Mint írták, "veszélyesen erős, vagy szennyezett drog" kerülhetett a fesztivál területére. A rendezvény lefújását "elővigyázatossággal" indokolták.

A rendőröket szombat este hét óra után riasztották a fiatal nőhöz, akiről a Metro közölt fotót. A 18 éves Georgia Jones az édesanyja szerint két pirulát vett be. A lány szíve többször is megállt, tüdeje pedig vérrel telítődött. Húsz perccel később a második áldozat is összeesett. Mindkettejüket a Queen Alexandra kórházba szállították, de életüket már nem sikerült megmenteni.

A halálesetek után kiadott közleményükben a fesztivál szervezői minden vendégüket felszólították, hogy "felelősségteljesen szabaduljanak meg" minden, a fesztivál területén vásárolt drogtól - írja a The Guardian.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat