RIPOSTER

Most kö­zöl­ték: Ki­de­rült, mi okozta a bécsi édes­anya és lá­nyai ha­lá­lát

Egy negy­venöt éves anya és ti­zen­nyolc éves iker­lá­nyai holt­tes­tét ta­lál­ták meg a rend­őrök Bécs­ben, a Flo­rids­dorf vá­ros­ne­gyed egyik tömb­há­zá­ban. Most ki­de­rült, ho­gyan hal­tak meg.
címkék:
  • Szerző: RIPOST

A 45 éves anyára és 18 éves ikerlányaira önkormányzati lakásukban bukkantak rá az osztrák főváros Floridsdorf körzetében kedden. A boncolást követően kiderült, hogy a három nő március végén vagy április elején éhen halt – számolt be Patrick Maierhofer rendőrségi szóvivő csütörtökön.

EZEKET OLVASTAD MÁR?
Az első toxikológiai vizsgálat nem mutatta ki mérgezés nyomait. A következő hetekben további részletes vizsgálatokra kerül sor

– tette hozzá.

ILLUSZTRÁCIÓ
ILLUSZTRÁCIÓ

A nyomozók korábban elmondták, hogy nem találtak betörésre vagy erőszakra utaló jeleket. A hatóságok szerint nem valószínű, hogy a nőket (vagy akár csak az ikerlányokat) bezárták vagy kényszerrel tartották a lakásban. Az elzártan élő, kevés kapcsolattal rendelkező család nem hagyott hátra búcsúlevelet, és élelmiszert sem találtak az otthonukban.

A feltételezések szerint a tragédia az anya pszichés betegségével állhat összefüggésben. A nőnél – aki többször keresett menedéket anyaotthonban – már évekkel korábban felállították a diagnózist. Hogy ez miként vezethetett az ikerlányok éhhalálához, egyelőre rejtély.

A család nem volt ismeretlen az ifjúságvédelmi hatóságok előtt, miután az iskolaköteles kor elhagyását követően a lányok 2016 őszétől nem látogatták korábbi oktatási intézményüket. A hatóságok tisztázták a helyzetet, és úgy döntöttek, hogy nincs szükség további intézkedésre. Az üggyel foglalkozó illetékesek szerint semmi sem utalt arra, hogy a lányok ártalmas pszichés vagy fizikai befolyás alatt álltak volna.
címkék: