Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.11.28.

Most kaptuk: Ellepték a TEK-esek a dunántúli megyeszékhelyet

Elfogták a rablót, aki rálõtt egy eladóra Szombathelyen.

Egy ismeretlen férfi még november 20-án este bement a szombathelyi Zanati úti Nemzeti Dohányboltba, ahol az eladót – a nála lévő gázriasztó fegyverrel fenyegetve és azt használva is – a bevétel átadására kényszerítette. A kassza tartalmát az elkövető kivette, majd az így megszerzett pénzzel gyalogosan elmenekült a helyszínről.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ (TEK) összehangolt akciója során, a TEK műveleti egysége 2018. november 28-án elfogta a megyeszékhelyen a cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 51 éves férfit.

A rendelkezésre álló információk szerint a férfi 2017 novemberében munkavállalás céljából érkezett a megyébe, akinek elszámoltatása jelenleg is tart. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfivel szemben, előállítását követően és őrizetbe vétele mellett – fegyveresen elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt – büntetőeljárást indított.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége