Létrehozva: 2018.12.16.

Most kaptuk: Az éj leple alatt veszett nyoma a budapesti testvérpárnak

A rendõrség is keresi õket, most a lakosság segítségét kérik, hogy megtalálják a fiúkat!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást folytat az ismeretlen helyen lévő 16 éves Radics Zsolt és a 15 éves Radics Benjámin eltűnése miatt. A két fiú december 14-én 22 óra körül VIII. kerületi lakhelyükről ismeretlen helyre ment, azóta életjelet nem adtak magukról, a felkutatásukra tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre.

Radics Zsolt 170 centiméter magas, barna, rövid hajú. Eltűnésekor hosszú, szőrmegalléros kabátot, fekete nadrágot és fekete cipőt viselt. Radics Benjámin 170 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid, fekete hajú. Eltűnésekor fekete bőrkabátot és szürke nadrágot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Radics Zsoltot és Radics Benjámint felismeri, tartózkodási helyükről vagy eltűnésük körülményeiről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak