Létrehozva: 2019.02.20.

Most érkezett: Megszökött egy Pest megyei fogoly, nagy erőkkel keresik

Nem tudni, hogy jelenleg hol van Kolompár Lajos, még kedden veszett nyoma!

A Monori Rendőrkapitányság fogolyszökés miatt folytat eljárást Kolompár Lajos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 24 éves férfi még február 19-én a bűnügyi felügyelet szabályait megszegve vecsési lakcíméről ismeretlen helyre ment.

A férfi felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ezért a nyomozó hatóság elrendelte körözését.

A Monori Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a fényképen látható Kolompár Lajost felismeri, vagy tartózkodási helyével kapcsolatosan információval rendelkezik jelentkezzen – munkaidőben – személyesen a Monori Rendőrkapitányságon (Monor, Kossuth Lajos utca 86. szám), vagy haladéktalanul hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási központját a 06-1-236-2883-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton