Létrehozva: 2017.08.20.

Most derült ki: holttestet találtak a Stadionoknál

Egy ember holttestére bukkantak a rendõrök, többeket pedig kórházba kellett vinni.

Szerző Ripost

A mentők értesítették a rendőröket, hogy több, zavartan viselkedő embert szállítottak kórházba a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, a jelzések alapján új pszichoaktív anyag után kell nyomozniuk.

A 24.hu megtudta, hogy nem sokkal délelőtt 11 előtt egy járőr a Stadionoknál, a Hungária körúton egy földön fekvő  embert talált, aki nem mutatott életjeleket. Értesítette a mentőket, de már nem tudták megmenteni a férfi életét.

A haláleset kapcsán nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a körülményeket közigazgatási eljárásban vizsgálják.

A 24.hu úgy tudja, azokat, akik rosszul lettek, ugyancsak a Stadionok környékéről vitték el a mentők. Vélhetően – ahogy az a rendőrség közleményéből sejthető – az érintettek dizájnerdrogot fogyaszthattak.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Dárdai Mártonnal ilyen még nem történt, egyből üzent neki az édesapja

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban