Létrehozva: 2018.04.11.

Fájdalmas diagnózis, soha nem lehet gyermeke a magyar sztárnak!

A híresség éveken át élt boldogtalan párkapcsolatban, ami a lelki problémák mellett súlyos egészségügyi gondokat is okozott számára.

Molnár Anikó őszintén vallott egészségügyi problémájáról, ami miatt úgy döntött, kilép öt éve tartó kapcsolatából, és új életet kezd.

A hírességnél nemrégiben olyan nőgyógyászati problémát diagnosztizáltak, amely kapcsán kiderült, soha nem lehet gyermeke. 

Bár Anikó korábban többször is úgy nyilatkozott, nem szeretne anya lenni, amikor megtudta, hogy most már, ha akarna, sem lehetne gyermeke, kiborult.

"Két hónapja szakítottam a párommal, akivel öt évig voltam együtt, csak ezt nem fedtem fel a nyilvánosság előtt. Az első másfél-két év még úgy, ahogy elment, de az utolsó három év részemről nagyon boldogtalan volt" - fogalmazott a FEM3 Caféban Anikó, aki ennek ellenére sokáig inkább a megszokást választotta.

"Aztán idővel inzulinrezisztenciám és menstruációs problémáim lettek olyan mértékben, hogy kiderült, soha nem lehet gyermekem. Talán kicsit szerencsésebb helyzetben vagyok, mert nem igazán akartam eddig sem gyereket.

De ettől függetlenül, amikor megtudtam, hogy mostantól nem kell védekeznem, mert csoda lenne, ha teherbe esnék, akkor nagyon rosszul éreztem magam.

Egy pillanatra átgondoltam, hogy annyira nem is jó, hogy nincs és nem is lehet gyermekem" - mondta el a műsorban Anikó.

A híresség most új életet kezdett, a szíve pedig nyitva áll, ha esetleg megismer egy olyan férfit, aki boldoggá tudja tenni őt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom