Létrehozva: 2018.04.10.

Kitálalt eltitkolt szeretőjéről Molnár Anikó, durva, amiket mondott

Az egykori valóságshow-hõs végre úgy néz tükörbe, hogy elégedett magával.

Nemcsak a gondolkodásában, hanem a megjelenésében is megváltozott az egykori Nagy Õ. Molnár Anikó eddig nem beszélt róla, de most, hogy lefogyott, bevallotta: egy eltitkolt szerelem miatt hízott meg.

Boldogtalan volt abban a kapcsolatban, és most már be meri vallani, volt, hogy a súlya elérte a 105 kilogrammot is. Gyűlölte önmagát, de ahogy szakított a férfival, a súlyok olvadni kezdtek róla.

„Voltam egy időben százöt kiló is, de egyszerűen nem volt motivációm arra, hogy tornázzak, és leadjam a túlsúlyom – mondta a Bors napilapnak Anikó. – Öt évig együtt voltam valakivel, de boldogtalan voltam ebben a kapcsolatban. Emiatt állandóan nassoltam, este tizenegykor még spagettit zabáltam, és csak úgy gyűlt rajtam a bánatháj. Két hónapja úgy döntöttem, lezárom ezt a kapcsolatot, mert hiába az együtt töltött évek száma, ha két ember nem teszi egymást boldoggá, ki kell lépni belőle. A környezetem egy ideje mondogatja, hogy fogytam, de én nem látom a változást. Tény, a nasit elhagytam, de majd, ha feljönnek a régi ruháim, talán akkor elhiszem, meglátom én is. A cél még mínusz tizenöt kiló.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg