Létrehozva: 2017.03.18.

Kitálalt a család, ez okozhatta a fiatal magyar sztár halálát

A névtelenséget kérõ rokon szerint meg lehetett volna menteni a tragikus sorsú énekest.

Továbbra is sok a kérdőjel Meggyes Roland, vagyis Mohaman március 4-i halála körül. A 90-es években sikert sikerre halmozó Happy Gang oszlopos tagja az Árpád híd budai oldalánál esett össze,

ám a család és egy szemtanú szerint meg lehetett volna menteni az életét.

"Szentendre felől jöttem biciklivel, láttam egy kosárlabdát a földön, majd egy férfit a korlát mellett. Azt hittem, hogy csak leült, aztán láttam, hogy a szemei ki vannak akadva. Moha eszméletlen volt, nem is lélegzett"

- kezdte a Blikknek a szemtanú, aki egy másik férfi segítségével azonnal lélegeztetni kezdte az öntudatlan énekest. A mentőket a férfi szerint egy mellettük megálló autós hívta, ám a segítség túl későn érkezett.

"A hívástól számítva eltelhetett 5-7 perc, amikor én is hívtam a 112-t, majd 13 perc múlva a 104-et. Majd miután nem érkezett meg az autó, 10 perccel később ismét hívtam a szolgálatot. Azért tudom pontosan, mert kimentettem a híváslistámat. Közben érkezett még pár biciklis, köztük egy egészségügyi szakember is, de nem tudott segíteni"

- folytatta a szemtanú, aki azóta sem érti, miért kellett eddig várni.

A Blikk megkereste Mohaman gyászoló családját is. Egy neve elhallgatását kérő rokon kérdésükre elárulta, hogy szerinte emberi mulasztás történhetett.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője szerint viszont a mentők a segélyhívástól számított 10 percen belül már a helyszínen voltak, majd bekapcsolódtak a már megkezdett újraélesztési kísérletbe.

Bármi is az igazság, a 44 éves sztárt végül nem sikerült megmenteni. Bár a család továbbra is képtelen feleszmélni a gyászból, nagyon hálásak a fiúkon segítő biciklisnek.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát

FÜLES

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán