Létrehozva: 2018.01.06.

Mit lehet tenni a kertben, ha januárban kitavaszodik?

A klímaváltozás jelei a kertekben is érezhetõk. Az igazi tél hiányát leginkább a növények sínylik meg. A csapadékhiány miatt az örökzöldek közül némelyiknek a levele barnul, a tûlevelek lehullnak. Nagyon igénylik az emberi segítséget. Az enyhe idõ a kártevõk szaporodásának is kedvez. A január nagyon is aktív hónap a kertészetben.

Az örökzöld fák és cserjék ugyanis a téli hónapokban is lélegeznek, párologtatnak, vízre tartanak igényt. Ezért ezeket most is öntözni kellene, de ez kivitelezhetetlen a kiskertekben, mert zárva a kerti csap. Érdemes hordókban összegyűjteni az esővizet, és kiöntözni a tujákra, örökzöld bokrokra. A napközbeni 8-10 fok előcsalogatja a virághagymák hajtásait is, ezeket érdemes falevéllel letakarni, így megóvjuk őket az éjszakai fagyoktól. Az orgonabokrokon jelentkező rügyfakadást sajnos nem tudjuk megakadályozni, csak abban reménykedhetünk, hogy a növény nem hagyja magát félrevezetni a természet által.

Telepítés, metszés

A januári hónap a legalkalmasabb a rózsák kiválasztására és telepítésére.  Az örökzöldeket és lombhullató cserjéket is ilyenkor érdemes ültetni, mivel mostanában napközben a hőmérséklet jócskán a fagypont felett van. A meglévőket pedig elkezdhetjük metszeni.

Most van a téli lemosó permetezés időszaka

Így megelőzhetjük a telet átvészelő rovarok és betegségek okozta károkat. Erre különböző növényvédő szereket lehet kapni, de sokan inkább a hagyományos mész, kén vagy réz összetételű permetezőszert használják. Vigyázat! Ne permetezzünk, ha a hőmérséklet fagypont alatt van, vagy ha esik az eső, illetve erős szél fúj.

Csiga gyűjtés

Ha látunk csigát a kertben, azonnal szedjük össze, mert minden kertünkben kószáló csiga kétszáz utódot fog produkálni tavaszra. Ezek aztán szintén tovább szaporodnak és elmajszolják a leveleket, megrágják a zöldségeket. Gyorsan el kell távolítani őket a kertből.

Most kell a kerti szerszámokat javítani

Elő kell készíteni a rotációs kapát, mert márciusban már szükség lesz rá. Le kell cserélni az olajat a fűnyíróból, meg kell élesíteni a kést. Nem árt beolajozni a kerti szerszámokat és némelyikben nyelet cserélni.

Újra kell vetni!

Az előrejelzések szerint február elejéig napközben enyhe idő várható, csak éjszaka lesznek fagyok. Sajnos csapadék is kevés érkezik és hóra egyáltalán nem lehet számítani. Ez nem túl biztató az idei termésre nézve, mert az őszi búza, rozs és árpa a csapadékhiány miatt hiányosan kelt ki, így félő, hogy tavasszal újra kell vetni.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

5 szuper tipp, hogy fantasztikus legyen tavaszra a terasz

OTTHONKA

Így tervezd meg a konyhakerted, hogy biztosan elég legyen a termés

OTTHONKA

Így mosd ki a terítőt, hogy tényleg ragyogjon az ünnepi asztalon

OTTHONKA

Odaégett az étel? Ezzel az egyszerű trükkel pofonegyszerűvé válik a súrolás!

OTTHONKA

Elindult a hajrá: eddig lehet ingyenesen lakásbiztosítást cserélni

OTTHONKA

Ezért mosd le tavasszal a tujáidat a kertben! Gyönyörűek lesznek nyárra

OTTHONKA

Vesd be a fokhagymát, és gyönyörűek lesznek a növényeid